Íme, Tóth Gabi új dala, amely a felé áradó gyűlöletre válaszul született

2021. december 20. 08:05

Az énekesnő bemutatta új klipjét.

2021. december 20. 08:05
null

Az énekesnő az új dalát a Duna TV Jónak lenni jó című műsorában mutatta be vasárnap, és a klip is akkor volt látható először – írja az Origo. „Remélem, utat talál az emberek lelkéhez ebben a nehéz, járvány sújtotta helyzetben, ami ugyanakkor mégis egy felemelő időszak. Advent negyedik vasárnapja lesz, meggyújtjuk a szeretet gyertyáját. Persze, lesz olyan, és ez így van rendjén, akinek nem tetszik majd a dal, nem értékeli az üzenetét. Attól tartok, néhány újságíró, influenszer már készül, tollal a kezében. Máig nem értem, persze az indíttatásukat, mi bánthatja őket vajon egy zenei alkotásban, egy egyszerű dalban? Már szinte látom magam előtt a hangzatos szalagcímeket, a rám aggatott jelzőket, minősítéseket” – kezdte a bejegyzést.

Elvégre itt az ideje, gondolják. A kérdés már csupán csak az, hogy a régi, megszokott lemezt teszik föl vagy esetleg kitalálnak erre az alkalomra valami újat.

A zeneszerző, Harmath Szabolcs és a szövegíró, Valla Attila ezért írta nekem ezt a gyönyörű alkotást. A klip helyszíne Hollókő, egy mesevilág. Megbújva a hegyek között, mintha visszarepülnénk 100 évet az időben. Nem véletlen, hogy a világörökség része. Ezúton is köszönjük az ott élő emberek kedvességét, támogatását. Tudjátok, a szeretet sokkal erősebb a gyűlöletnél, hidat képez és átölel. Mindannyiunkat” – üzente.

Kép forrása: YouTube

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jinx
2021. december 22. 10:36
Meghallgattam, nem tetszik. Nem vettem le, de sima popkörnek hangzik, amire rátoltak népi hangszerelést - szépen eljátszva/elénekelve amúgy - mint díszítő elemet, nem autentikus és nem is integrált modern, ez így ilyen Nox. Totova amúgy szimpi a maga ami a szívemen az a számon módján és jó énekes - a népzenei éneklés is jól megy neki, számomra nem ő a gyenge láncszem a produkcióban.
Nagyiellenszélben
2021. december 20. 19:30
„Olyan világ jön, amikor mindenki gyanús, aki szép. És aki tehetséges. És akinek jelleme van… A szépség inzultus lesz. A tehetség provokáció. És a jellem merénylet!… Mert most ők jönnek… A rútak. A tehetségtelenek. A jellemtelenek. És leöntik vitriollal a szépet. Bemázolják szurokkal és rágalommal a tehetséget. Szíven döfik azt, akinek jelleme van." Márai Sándor tudta már akkor, hogy milyenek a komcsik
Fregoli
2021. december 20. 17:41
Olyan, mint a Nox volt annak idején. Ha leszeded róla a politikát, egy kis dallamos, jószívű dalocska. Nem a magas művészet. De nem is árt. És ebbe a telibebaszott zsidókurvaliberalis művészvilágba ez máris több, mint elég!
skin777
2021. december 20. 17:12
Hirtelen mennyi tóth gabi fidesztrollrajongó lett :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!