Márki-Zay Péter véget vetne a minimálbérnek

2021. december 11. 08:25

A baloldali miniszterelnök-jelölt szerint, ha a kormány felemelné a minimálbért vagy drágábbá tenné a magyar munkaerőt, azzal végtelen nyomort teremtene.

2021. december 11. 08:25
null

Márki-Zay Péter, a baloldali szövetség miniszterelnök-jelöltje azt reméli, hogy kormányváltás esetén elmarad a bérek és a nyugdíjak nagyobb arányú emelése – írja a Magyar Nemzet. A lapnak nyilatkozó szakértő szerint Márki-Zay Péter olyan, mint akit beprogramoztak a globalista erők, mert mindenféle közgazdasági ismeret nélkül nyilatkozik. Márki-Zay Péter, a balliberális oldal miniszterelnök-jelöltje azzal büszkélkedett az egyik videós bejelentkezésében, írják, hogy ő Amerikában és Kanadában élt. Tehát ő olyan családfő, aki ismeri a külföldi példákat. Majd jelezte: ha a magyar kormány felemelné a minimálbért vagy drágábbá tenné a magyar munkaerőt, azzal nem jólétet, hanem végtelen nyomort teremtene. Elmondta,

reméli, hogy a baloldal kormányon nem emeli a kétszeresére a béreket és a nyugdíjakat.

Márki-Zay Péter szerint ugyanis a legnagyobb hiba, amit elkövetett az elmúlt harminc évben bármelyik miniszterelnök, az Medgyessy Péter száznapos szociális programja volt, írja a lap. Ezt egyenesen tragédiának nevezte. „Hiszen az olyan egyensúlyhiányt alakított ki a költségvetésben, amiből adódóan azután Gyurcsány Ferencnek hazudoznia és kormányzás helyett bűvészkednie kellett a számokkal. Ezért Gyurcsány belebukott a kormányzásba, majd Bajnai Gordonnak olyan megszorításokat kellett csinálnia, amelynek következtében a Fidesz kétharmaddal hatalomra került” – magyarázta.

Emlékezetes, a baloldali miniszterelnök-jelölt november elsejei Facebook-videójában így fogalmazott:

„Én gazdasági kérdésekben roppant liberális vagyok, én nem feltétlenül tartom szükségesnek a minimálbért se.”

:

A Magyar Nemzet hangsúlyozza: az Orbán-kormány elmúlt három ciklusa alatt 74 százalékkal nőtt a hazai minimálbér és 87 százalékkal a bérminimum vásárlóértéke. Ennél magasabb dinamikát ezen időszak alatt egyedül Litvánia tudott felmutatni. Ehhez képest

2002 és 2010 között Magyarország volt az egyetlen ország Európában, ahol csökkent a minimálbér reálértéke.

Ha az átlagbért nézzük, akkor azok vásárlóereje tíz év alatt több mint hatvan százalékkal emelkedett, írják. Hozzáteték: a gazdasági növekedés rekordokat dönt, ahogy a foglalkoztatás is, miközben a szegénység kockázatának kitettek aránya jóval az uniós átlag alá csökkent. Annak köszönhetően emelkedtek a bérek és a nyugdíjak Magyarországon 2010 óta, hogy a gazdaság teljesítménye megtermelte a pluszpénzt, hangsúlyozzák. Nem adósságra épült tehát a keresetek emelése, szemben a balliberális kormányzás időszakával.

Mintha „beprogramozták volna Márki-Zayt”

„Márki-Zay Péter olyan, mint akit beprogramoztak a globalista erők, mert mindenféle közgazdasági ismeret nélkül nyilatkozik. Egy az egyben mondja vissza a nemzetközi mantrát. A patrióták, így a magyar kormány is ezzel szemben azt tartja szem előtt, hogy a megtermelt jövedelemből minél több maradjon itthon.

Két teljesen külön világ áll egymással szemben” – mondta a Magyar Nemzetnek Boros Imre. A közgazdász hangsúlyozta: ahhoz, hogy több jövedelem termelődjön, keresletet kell növelni az országban. Ezt a bérből és fizetésből élők teszik meg, másodsorban pedig a nyugdíjasok. A vállalkozások pedig begyújtják a rakétát, de ehhez is a bérek növekedésére van szükség.

„Ez nem tetszik a globális hatalmaknak, hiszen ők a jövedelmek elszippantásában érdekeltek. Ehhez az kell, hogy a pénzt elsősorban adókkal elvegyék ezektől a szereplőktől. Majd eladósítják az államkasszát, és jöhetnek a megszorítások. Márki-Zay Péter ennek az elvárásnak tökéletesen megfelel, de senki ne feltételezze róla, hogy a saját gondolatait fogalmazza meg” – magyarázta a szakértő.

Meg kell érteni, hogy a globális erők nem hagynak szabad területet egyetlenegy tagállamnak sem, helytartó kormányra van szükségük, amely az ország szuverenitásának a végét jelentené” – tette hozzá Boros Imre.

Fotó: Földházi Árpád

Összesen 196 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2021. december 14. 19:02
"MÁRKI-ZAY PÉTER VÉGET VETNE A MINIMÁLBÉRNEK" Itt vitája van Fletónével, de megverte a háziversenyen.
KBA98
2021. december 12. 16:25
MZ/X-nek kell véget vetni asap
ptrfarkas43
2021. december 12. 12:49
Hogy is van ballib elvtársak, nem rég még eu minimálbér, most meg no minimálbér? Igazi gerinctelen értékrend.
DFK
2021. december 12. 08:04
A veszély óriási, a moslékos szavazók bármire és bárkire leszavaznak. Akár arra is ha azt ígérik, hogy a gyerekeiket kivégzik de ez az ára a Zorbán bukásának.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!