Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

47 éves korában meghalt a Jóban Rosszban című tévésorozat egykori szereplője.

December közepén érkezett a hír, hogy a színész mélyaltatásban fekszik az egyik kórház intenzív osztályán – írja az Index. Hozzátették: akkor egy ismerőse tudatta a rajongókkal, hogy Damu Roland két oltás ellenére kapta el a koronavírust. Éppen a harmadik oltást készült felvenni, de az állapota ezt már nem engedte.
ám mivel nem reagált jól a terápiára, átszállították egy másik kórházba, ahol műtüdős kezelést kapott. Erről először az egyik ismerőse tájékoztatott a színész Facebook-profilján kommentben. Most ugyanez a férfi közölte szintén a Facebookon, hogy éjjel Damu Roland elhalálozott, amit a színész családja a Blikknek megerősített.

Emlékeztettek: Damu Roland egészségi állapotáról idén nyár végén érkezett először hír. Akkor arról számolt be a bulvársajtó, hogy betegségei miatt már nem tudott munkát vállalni. Ismerősöktől és barátoktól próbált pénzt kérni, hogy ki tudja váltani a gyógyszereket.
Fotó: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
