Ferencváros főterének, a Bakáts térnek a felújítását 2016-ban kezdeményezte a IX. kerületi önkormányzat – írja a PestBuda. Hozzátették: a tervek 2018-ra elkészültek, és a kivitelezést is előkészítették, ám a 2019-es választások után a programot újragondolták, így a munkálatok csak idén kezdődtek el. Épp az új burkolatokat alakítják ki a hangulatos, XIX. században formálódott Belső-Ferencvárosi téren, ahova növényeket, padokat, ivókutat, malom- és sakkasztalokat is telepítenek. A Bakáts tér felújítására Ferencváros Önkormányzata a Fővárosi Önkormányzat által 2016-ban kiírt TÉR_KÖZ városrehabilitációs pályázaton 250 millió forintos támogatást nyert el, a célja pedig az volt, hogy Belső-Ferencváros méltó, modern, de a hagyományait tisztelő új főteret kapjon. Az önkormányzat a pályázat beadásakor az Ybl Miklós tervezte Assisi Szent Ferenc-templom és a templomkert felújításának lehetőségével is számolt. A Garten Stúdió tájépítészei 2018-ban készültek el a mintegy 20 000 négyzetméteres terület kialakításának terveivel, ám a program félbe szakadt.
Egyedül a templom felújítása készült el, állami forrásból,
írják.