Így próbálta magyarázni Magyar Péter, hogy pártja Gyurcsányékkal szavazott a fővárosban (VIDEÓ)
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz frakcióvezetője szerint kiderült, a Gyurcsány–Karácsony–Magyar Péter-trió együtt van.
Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter arról számolt be, a Kúria átengedte a Fudan Egyetemről szóló törvény hatályon kívül helyezéséről és az álláskeresési támogatás meghosszabbításáról szóló referendumot.
Karácsony Gergely a jövővédő népszavazásról tartott sajtótájékoztatót Márki-Zay Péterrel közösen. A főpolgármester elmondta, az akciót augusztusban indította el annak érdekében, hogy számos fontos kérdésben meg tudják állítani a magyar kormányt. Kijelentette, a kezdeményezés sikeres volt, hiszen a választási bizottság két kérdést átengedett. Ugyan ezt a döntést megtámadták, a Kúria jóváhagyta a kezdeményezéseket. Az egyik a Fudan-törvény hatályon kívül helyezéséről szól, a másik pedig azt célozza, hogy az álláskeresési támogatás időtartamát emeljék fel kilenc hónapra. Így meg lehet kezdeni az aláírások gyűjtését, és a törvényváltozást követően pedig a referendumot a parlamenti választással egy időben is meg lehet tartani.
Az igazi népszavazás persze a választás lesz – fogalmazott Karácsony – arról, hogy hatalmon marad-e az elmúlt ezer év legkorruptabb kormánya vagy Márki-zay Péter vezetésével esélyt adnak-e egy igazságos és szabad ország felépítésére. De miután a kormány megpróbálja egy álnépszavazással – amelynek témái köszönőviszonyban sincsenek a valósággal – elvenni ennek a róla szóló népszavazásnak az élét, itt az ideje, hogy
– fogalmazott. Ezért egy-két napon belül megszerzik az aláírásgyűjtő íveket, s ha még az idén sikerül összegyűjteni a 200 ezer aláírást, akkor ott lehet a szavazólapon a két kérdésről szóló népszavazás is.
Tudják, hogy ennyi alááírást ebben az időszakban nehéz lesz összeszedni, de ez lehetőséget teremt arra, hogy újra kimenjenek az utcára az emberek közé, s ezzel újra megmutassák az erejüket, csakúgy, mint az előválasztás során. Ezért arra kéri a pártokat, a civileket, a 106 képviselőjelöltet, hogy egy csapatként küzdve a lehető leggyorsabban gyűjtsék össze az aláírásokat.
Ezt követően Márki-Zay Péter kijelentette, csatlakozik a népszavazási kezdeményezéshez. A Fidesz népszavazási kezdeményezéséről pedig azt mondta, az teljesen értelmetlen, hiszen nyilvánvaló, hogy senki nem akarja óvodás gyermekek nemét szülői engedély nélkül megváltoztatni. „Nem kell attól tartani senkinek, hogy ha elengedik óvodába Jancsi gyereküket, akkor Juliskaként tér haza és fordítva” – mondta, hozzátéve: „ennek az ostobaságnak kizárólag a gyűlölködés, egymás elleni uszítás a célja, megpróbálnak hamis ördögöket a falra festeni. S egy képzeletbeli ellenség,
rémséges tetteivel riogatva arra akarja rávenni az embereket, hogy a korrupt kormányra szavazzanak” – jelentette ki.
Amikor ideológiától, pártállástól függetlenül jobb- és baloldali tisztességes magyar emberek összefogtak – közölte –, hogy ezt az ostoba és gyűlölködő kormányt leváltsák, akkor egy szabadon fejlődő országot kínálnak, ahol az ellenségeskedést felváltja a szolidaritás, egymás elfogadása, szeretete. S mindkét kérdés erről szól. Majd azt emelte ki, hogy szerinte a járvány ellen ostobán, rosszul védekezett a kormány, ezért lakosságarányosan itt halt meg a világon a legtöbb ember, 36 ezer ember veszített el az ország szükségtelenül. „Itt ingyenes parkolással, az önkormányzatok pénzeinek elvételével védekeztek tesztelés helyett” – fogalmazott az ellenzéki miniszterelnök-jelölt. Szerinte a kormány a kínai kommunista migráns egyetemet támogatja, és több pénzzel, mint amekkora a teljes felsőoktatásra jut. Márki-Zay nem tudja, hogy ez hazaárulás vagy ostobaság, de hogy joga van a magyar embereknek erről véleményt mondani, az biztos. Ezzel szemben áll a Diákváros, amely lakhatási lehetőséget kínál a magyar hallgatóknak – vélte.