az elmúlt húsz évben Magyarország az üzleti szolgáltatószektor regionális központjává vált,
s az ágazat egyre fontosabb szerepet játszik hazánk gazdaságában, jelentősen hozzájárulva annak dimenzióváltásához. Hozzátette: a kormány készen áll további 4 százalékkal csökkenteni a munkáltatókat terhelő adókat.
Friss adatok szerint 156 üzleti szolgáltatóközpont működik ma Magyarországon, amelyek több mint 70 ezer embernek adnak munkát. Ez 50 százalékos növekedést jelent öt éven belül. A szektornak fontos szerepe van a helyi fiatalok megtartásában, illetve a külföldön élők hazacsábításában is. A miniszter az ágazat földrajzi diverzifikációját méltatta, rámutatva, hogy Budapesten kívül is sokan dolgoznak a szektorban. Például Debrecenben 4500-an, Székesfehérváron 3600-an, Szegeden és Miskolon 1400-an, Pécsen pedig 1250-en. Emellett fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a magyarországi üzleti szolgáltatóközpontok 40 százaléka globálisan nyújt szolgáltatásokat. Kitért arra is, hogy egyes magyar külképviseletek ezen vállalatokkal közösen ismét eseménysorozatot rendeznek a külföldön élő magyar szakemberek hazacsábításának céljával.