Csalódott fideszest nem láttunk még sokat, de csalódott tiszást már néhányat

Szép barátságok alakulnak az ellenzékben.

Orbán Viktor és kormánya az utóbbi hetekben megmutatta, hogy semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, hogy megtartsák a hatalmukat – fogalmazott Szabó Tímea.

Sajtótájékoztatót tartott a Parlament előtt az egyesült ellenzék több országgyűlési képviselője. Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke szerint „álújságírókat” küldenek az ellenzékiek lakása elé, külföldi ügynöknek hívják őket, és szerinte mindennek a hátterében a hatalommegtartási szándék áll.
„Kövér László mondott még egy nagyon durva dolgot ebben a beszédébe, azt, hogy ő ebben az ún. válsághelyzetben, amit ő maga értékel, a legfontosabb dolog a lojalitás. Azt mondta, hogy ő lojalitás alatt azt érti, hogy az elvégzett munka szakszerűsége jelenti a lojalitást az elöljárójukkal és az állammal szemben” – mondta Szabó Tímea.
A Párbeszéd társelnöke szerint Kövér László szavai az alkotmányos rend, a többpárti rendszer megzavarására alkalmasak, így „a mai napon az egységes ellenzék feljelentést tesz” jogosulatlan titkos információgyűjtés és leplezett eszköz jogosulatlan alkalmazása miatt.
Nyitókép: Facebook