A Bors szerint Jakab Péter a lakásbérletével trükközik, a pártelnök tagad

2021. november 17. 16:19

A Jobbik elnöke tagadja, hogy összejátszik annak a lakásnak a tulajdonosával, amelynek a bérleti díját az Országgyűlés Hivatala fizeti, és állítja, ő lakik abban az ingatlanban.

2021. november 17. 16:19
null

Jakab Péter lakásbérletéről ír a Bors, a portál szerint a Jobbik két vezető politikusa kereste a szerkesztőséget, és meséltek az ügyről. Ahogy elmondták, elegük lett abból, ahogy Jakab Péter a Jobbikot vezeti és képviseli, és több ügyről is leleplező dokumentumokat ígértek.

A tulajdonos és Jakab ismerik egymást

A hivatalos szerződések szerint Jakab Budapesten, a XI. kerületi Fraknó utcában bérel egy lakást havi 239 ezer, évi közel 3 millióért, amelyet az Országgyűlés hivatala fizet. A Bors szerint azonban a pártelnök nem lakik a lakásban, hanem azt kiadták másnak.

A Bors újságírói elmentek a Fraknó utcai házhoz is. A gondnok azt közölte, ő nem látta még Jakab Pétert az ingatlanban, de a környéken sem látta, szerinte egy hölgy bérli a lakást, őt látják ki- és bemenni. A lap szerint illető hölgy még egy vállalkozást is bejegyeztetett lakásba. A lakásszomszédok is arról nyilatkoztak, hogy ők sem találkoztak még a Jobbik elnökével.

Jobbik elnöke: Nincs oda cég bejegyezve

Jakab Pétert megszólaltatta a Telex. A portálnak azt mondta a pártelnök, hogy az Országgyűlés Hivatala minden vidéki képviselőnek biztosít munkavégzéshez a fővárosban lakást, így neki is. A 423 ezer 780 forintos keretből ő 239 ezer forintot használ fel, melyből egy negyedik emeleti, Fraknó utcai panellakást bérelnek neki. A Jobbik elnöke állítja:

a lakás tulajdonosa nem ismerőse, úgy tudja, budapesti lakos.

„A lakást csak én használom, és csak akkor, amikor a budapesti munkavégzésem indokolja, hisz azért fizeti a hivatal. Korábban a hivatal egy Etele úti panellakást bérelt nekem, ami a földszinten volt, innen költöztem fel a Fraknó utcai panellakás negyedik emeletére idén tavasszal. A tulajdonos tájékoztatása szerint a lakásban semmilyen cég nincs bejegyezve.” – fogalmazott Jakab Péter.

Nyitókép: Facebook

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2021. november 19. 09:35
Petyuskó TE PARIZEUS--NAGY GAZEMBER VAGY TE--BASZD SZÁJBA...ÖNMAGHAD!
Voltkocsmáros
2021. november 18. 10:47
Nocsak,nocsak.Peti komám,Feri komám most mi lesz a gárdamellénnyel???
Ooomph
2021. november 18. 04:43
Hozza az elvárt zsidó szintet...
Kriszta67
2021. november 17. 23:16
Petya! Asszem grízes tésztával még nem fotózkodtál. Mielőbb pótolni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!