Egy, a Mandiner birtokába jutott felvételen F. Judit arról beszél, hogy egy baloldali ellenzéki politikus kereste meg őt és hozta össze az újságíróval azért, hogy elmondhassa az ingatlanvásárlási történetet, amelyben a momentumos politikus is érintett volt. A rekord arra utal, Hollai ingatlanvásárlási ügyében nem lehet baráti tűzre hivatkozni, amint arra Karácsony próbált utalni a baloldali kormányfőjelölti vitán.
„Megkeresett egy ellenzéki társa, és ő olvasta valamilyen banki adósok oldalán az én bejegyzésemet, hogy én a Hollai Gáborra pfujtam. Nem írtam csúnyán róla bármit, csak az igazat, hogy egy tetű, aki megvette és kirakott onnan minket. És most ezt ők nyilván a saját hasznukra szeretnék fordítani, de ugye megkerestek, hogy mondjam már el, ez esetleg ez egy újságcikket megérne, egy riportot, és hogy egy ilyen képviselő ne kerüljön be a parlamentbe, ne lehessen képviselő” – fogalmazott F. Judit. Arra a kérdésre, ki volt az, aki megkereste, úgy reagált:
Egy szintén XVI. kerületi másik pártnak a képviselője, nem kérdeztem rá, de valamilyen ellenzéki baloldali párt, mert Népszavához közeli meg egyebek. Aki nekem írt, az a klikkinfó vagy a hírinfó, Wirth Zoltán.”
Az ügyben kerestük Nemes Gábort és az ellenzéki országgyűlési képviselőjelöltet, Vajda Zoltánt. A DK-s politikus jelezte, nem tud az ügyről, nincsenek információi. Ezt követően Vajda ugyancsak azt mondta lapunknak, hogy semmilyen információval nem rendelkezik az ügy kapcsán. Hozzáfűzte, az előválasztásokat követően is szövetségben vannak a momentumos képviselővel.
Vajda nyomán a Propeller.hu arról cikkezett, az ellenzéki politikusnak van egy eltitkolt rendőrségi ügye, mivel három éven át nyomozás folyt ellene választási csalás miatt – 2018-as választási ívein más pártokra szavazók és elhunytak aláírásai is szerepeltek. Az önkormányzati képviselő állítása szerint ismeretlen aktivisták szerezhették meg a hamis adatokat, akikről nem volt információja, a vallomása alapján pedig a büntetőjogi felelősségre vonás nem volt eléggé megalapozott.
A Magyar Nemzet megszerezte a Fővárosi Főügyészség határozatát, amelyben az áll: Vajda el sem érte volna a legutóbbi parlamenti voksolásokkor a lakossági ajánlások minimális, 500-as mennyiségét, ha nem nyújt be olyan íveket is a helyi választási bizottságoknak, amelyeken ismeretlenek hamisították a szignókat. Arra viszont nem tér ki a dokumentum, hogy korábban elhunyt kerületiek adatait is felhasználták volna az induláshoz. Mindenesetre a baloldali országgyűlési képviselőjelölt a nyilvánosság előtt letagadta, hogy valaha volt ilyen ügye, magyarázatot pedig nem ad.
arról , az ellenzéki politikusnak van egy eltitkolt rendőrségi ügye, mivel három éven át nyomozás folyt ellene választási csalás miatt – 2018-as választási ívein más pártokra szavazók és elhunytak aláírásai is szerepeltek. Az önkormányzati képviselő állítása szerint ismeretlen aktivisták szerezhették meg a hamis adatokat, akikről nem volt információja, a vallomása alapján pedig a büntetőjogi felelősségre vonás nem volt eléggé megalapozott.
A a Fővárosi Főügyészség határozatát, amelyben az áll: Vajda el sem érte volna a legutóbbi parlamenti voksolásokkor a lakossági ajánlások minimális, 500-as mennyiségét, ha nem nyújt be olyan íveket is a helyi választási bizottságoknak, amelyeken ismeretlenek hamisították a szignókat. Arra viszont nem tér ki a dokumentum, hogy korábban elhunyt kerületiek adatait is felhasználták volna az induláshoz. Mindenesetre a baloldali országgyűlési képviselőjelölt a nyilvánosság előtt letagadta, hogy valaha volt ilyen ügye, magyarázatot pedig nem ad.