Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

A párt elnöke a 3,39 százalékos előválasztási eredmény után még azt nyilatkozta, királycsinálók lehetnek, valamint az ellenzéki közös lista egynegyedét követelte.

„Vállalom a felelősséget; bizalmi szavazást kezdeményeztem” – kezdte Facebook-posztját Fekete-Győr András, amelyben reagált az előzetes várakozásaikhoz képest igen alacsony, 3,39%-os előválasztáson elért eredményre.
A tagságot képviselő küldöttek tudják legjobban eldönteni azt, hogy velem szeretnék-e befejezni ezt a ciklust, vagy valaki mással” – írta Facebook-oldalán.

Kérdéses lehet a Momentum jövője, az előválasztás előtt kirobbant a Cseh Katalint céges ügyeit övező botrány, amely során kiderült, hogy a Momentum által megfúrt budapesti olimpiára hivatkozva nyert Cseh Katalin családjának a cége tízmilliókat.
Az ellenzéki előválasztás első fordulójának eredményei tovább mélyítették a válságot, a Momentum elnöke ennek ellenére kijelentette, hogy (bár tök utolsó lett) királycsinálónak érzi magát. Nem sokkal később bejelentette, hogy a közös lista egynegyedét akarja a Momentumnak, amely egyértelműen túlzott követelés a párt eredményeihez képet.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton