Az Európai Parlament beperelte az Európai Bizottságot

2021. október 29. 16:57

Az EP jogállamisági kondicionalitási mechanizmusról szóló rendelet alkalmazásának elmulasztása miatt nyújtott be keresetet a Bizottság ellen.

2021. október 29. 16:57
null

 David Sassoli, az Európai Parlament (EP) elnöke felkérésére a testület jogi szolgálata keresetet nyújtott be az uniós bírósághoz az Európai Bizottság ellen a jogállamisági kondicionalitási mechanizmusról szóló rendelet alkalmazásának elmulasztása miatt – közölte pénteken az uniós szervezet sajtószolgálata.

„A szavakat tettekre kell váltani”

 A sajtóközlemény úgy fogalmaz: „a tavaly decemberben uniós szinten elfogadott rendelet lehetővé teszi, hogy az EU felfüggeszthesse az uniós költségvetésből történő kifizetéseket azon tagállamok számára, amelyekben a jogállamiság veszélyben van”.  Az Európai Bizottság, az unió végrehajtó szerve azonban eddig tartózkodott annak alkalmazásától, ezért az EP jogi ügyekkel foglalkozó szakbizottsága bírósági eljárás megindítását javasolta, amelynek előkészítését október 20-án kezdte meg a testület jogi szolgálata.    Sassoli a sajtóközleményben hangsúlyozta: az EP elvárja az Európai Bizottságtól, hogy következetesen járjon el és tegyen eleget ígéreteinek. „A szavakat tettekre kell váltani” – fűzte hozzá.    

Iránymutatást dolgoznak ki

Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a múlt heti EU-csúcs zárókonferenciáján elmondta: a bizottság jelenleg iránymutatást dolgoz ki a mechanizmussal kapcsolatban, az unió bírósága pedig december elején lengyel és magyar felkérésre megítéli, hogy az eszköz jogi szempontból elfogadható-e. Hangsúlyozta: a bírósági határozat megszületéséig a testület nem hoz intézkedéseket. A januárban életbe lépett mechanizmust

ugyanakkor visszamenőleg is alkalmazni fogja.    

A rendelet szerint az uniós pénzek felügyeletét szolgáló jogállamisági mechanizmus akkor lesz elindítható, ha egy tagállam intézkedései sértik az Európai Unió pénzügyi érdekeit. A jogszabály nemcsak egyedi esetekben, hanem akkor is alkalmazható lesz, ha az alapvető jogok rendszerszintűen sérülnek és ennek hatása van az uniós források kezelésére.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/AFP pool/Frederick Florin

Összesen 187 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agnieszka
2021. október 30. 05:44
Európai abszurd. A vég kezdete, kérdés, meddig tart még és kitart-e az ellenállás Közép-Európában. Minden mögött ott a Kalergi terv. A mindent mozgató agytrösztnek eddig NEM tűnt fel, h. nem válik be. Nem lesz szintézis, párhuzamos társadalmak vannak, és a migráns társadalom termékenységi rátája magasabb, mint az önmegvalósító őslakosoké. A végkifejlet kiszámítható. Nem lehet a teremtés v. a természet rendjére fittyet hányni és nem venni tudomást a beáramló tömegek alapvető iskolázatlanságáról és az európaitól gyökeresen különböző élet felfogásáról. A társadalmak vagy újra tudják magukat termelni, v. elbuknak, az új formában folytatódás biztosan nem fog az őslakosoknak tetszeni. Gyermeket vállalni nemcsak öröm, áldozat is, ha ennek elfogadására képtelen közhangulat alakul ki, a végnek csak az ideje kérdéses.
gxcapril
2021. október 29. 23:56
Szánalom ez az egész EU.
MayorAnna
2021. október 29. 23:18
Ez nem olyan, mintha egy kommunista párt Politikai Bizottsága beperelte volna a Központi Bizottságot?
pandalala
2021. október 29. 23:12
' Föl, föl, ti rabjai a földnek, Föl, föl, te éhes proletár! ....'
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!