Előválasztási abszurd: pártközpontból azonosítják a szavazókat

2021. október 13. 16:51

Harangozó Tamás szocialista országgyűlési képviselő az MSZP székházából segít az önkénteseknek.

2021. október 13. 16:51
null
Budapest, Villányi út, MSZP központ. Itt zajlik az online sátor azonosítás nagy része, ma én is beültem önkénteskedni”

– írta Facebook-oldalán Harangozó Tamás, a párt országgyűlési frakciócsoportjának frakcióvezető-helyettese, az MSZP Tolna megyei elnöke. Az ellenzéki politikus szerdai posztjából az is kiderült, hogy pénteken Szekszárdon – egyéni képviselőjelöltként itt indul 2022-ben – fogja segíteni az önkéntesek munkáját a választók azonosításában.

Harangozó előtt a DK XVIII. kerületi polgármestere, Szaniszló Sándor került érdekes helyzetbe, amikor az első forduló után arról posztolt közösségi oldalán, hogy részt vesz a voksok összeszámlálásában. Az ellenzéki előválasztás tisztaságának kétségeiről, arról, hogy nem lehet tudni, hitelesítette-e közjegyző a folyamatot, ITT írtunk.

közösségi oldalán, hogy részt vesz a voksok összeszámlálásában. Az ellenzéki előválasztás tisztaságának kétségeiről, arról, hogy nem lehet tudni, hitelesítette-e közjegyző a folyamatot,  írtunk.

Címlapkép: Facebook 

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
péterx
2021. október 13. 21:46
Két eset lehetséges: vagy Fegyenc zsarolta kis-Karácsonyt vagy fordítva, ő majd megpróbálja Fegyencet zsarolni. Persze, va egy harmadik variáció is: mindketten zsarolták/zsarolják a másikat...
cutcopy
2021. október 13. 20:10
Csak nosztalgiáznak az elvtársak, amikor még a rendszerváltás előtt két MSZMP tagra lehetett szavazni, a harmadig MSZMP tag pedig ellenőrizte a szavazatokat..
Bitrex®
2021. október 13. 19:21
Ujhelyi már tegnap bevallotta, hogy ők a motor.
nyugalom
2021. október 13. 18:55
Harangozó mar dk-s?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!