Dumb és Dumber előválaszt

2021. október 05. 20:15

Dumb nem akart visszalépni Dumber javára, de Dumber visszalépett, ám úgy, hogy továbbra is ő maradt a jelölt. Végül ebben maradtak. Meg abban, hogy az Orbán nagyon le van győzve, mert az előválasztáson nulla szavazatot kapott.

2021. október 05. 20:15
null
Szikszai Péter

„Dumb és Dumber nagyon boldog volt az előválasztás első fordulója után. Bár nem nyertek, de egyikük 20, a másikuk pedig 27 százalékot ért el, amiből egyenesen következett, hogy mindketten miniszterelnöknek gondolták magukat. Sőt, miután összeadták az eredményüket, kétharmad jött ki. – Hoppá! – jelentette ki Dumb. Dumber pedig ezzel teljesen egyetértett. – Akkor lehetne az új alkotmány egy Batman-képregény – kiáltott fel lelkendezve Dumb, és Dumber abszolút osztotta a véleményét.

Dumb és Dumber egyetértett abban is, hogy az Orbán le van győzve, hiszen rá senki sem szavazott.

Ideje van tehát kormányt alakítani. Dumb azt javasolta, hogy ő legyen a kormányfő, mire Dumber helyeselt, de azt mondta, hogy legyen inkább ő. És ebben maradtak. Aztán úgy döntöttek, hogy a legfőbb ügyész helyére kineveznek egy állatorvost. De aztán Dumbnak bevillant valami –  hiszen mégis csak ő volt a lángeleme –, és rájött, hogy azért nevetnek rajtuk oly sokan, mert ez még csak az előválasztás első fordulója volt.

Dumber azonban nagyon nehezen értette meg, hogy előbb még ott van a második forduló és majd csak utána jöhet az Orbán, de aztán belenyugodott. Tanakodtak, hogy mi legyen a második fordulóban. Dumb nem akart visszalépni Dumber javára, de Dumber visszalépett, ám úgy, hogy továbbra is ő maradt a jelölt. Végül ebben maradtak. Meg abban, hogy az Orbán nagyon le van győzve, mert az előválasztáson nulla szavazatot kapott.

Aztán egy kicsit eltűnődtek ezen, sőt még gondolkodtak is, mert hát ez volt az ő nagy erősségük.

Márpedig ha ők elmélkedtek, akkor nagy fényes sziporkák pattantak elő a fejükből. Meg is lett rögvest a briliáns ötlet. – Egymás mellé kell írni a nevünket a szavazólapokon, és kis piros szívvel kell jelölni, ki legyen Orbán helyett a főnök! – kiáltottak fel egyszerre. És zsírkrétával neki is álltak volna, de elkéstek, mert a lapokat a bizottság már elküldte a nyomdába.

De ennek ellenére sem adták fel, hiszen nem olyan fából faragták őket. Másnap ugyan nem találták a térképen a Második Fordulót, de elindultak arra egy apró motorbiciklin összekapaszkodva. Kicsit fáztak, és aztán az egyiküknek pisilnie kellett. A többit pedig láttuk a filmen.”

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2021. október 06. 10:38
Hát igen, kb ilyen volt ez az elcsalt "előválasztás"... A győztesek is olyan "Dumb és Dumber és még Dumberebb"-ek... A vesztesek meg teljesen egyértelműen "Dumb és Dumber"-ek!!!!!!! Az hülyeségeik meg ostobaságaik meg a szuperkétbalkezességük minden eddigit fellülmultak!
Bonaparte
2021. október 06. 09:39
és pont így kezelnék az államkasszát is, mint Dumb-ék a samsonite táska tartalmát elköltenék az utolsó fillérig de gerincük nem lenne, hogy beletegyék a "tartozom" cetliket :-) - egy víziló tütőnek 30 Mrd - egy elektromos roller gelinek 25 Mrd - böszme szeszkészlet feltöltése 5000 Mrd - fodrász bolond szélnek 45 Mrd - elavult cseh nyomdagépek cseréje 50 Mrd etcetera etcetera...
Armageddon
2021. október 06. 07:16
Szixai...á, az álnéven mocskolódó, bukott enber!
tetx
2021. október 05. 22:51
Ezek tényleg olyan hülyék, de a hasonlat itt meg is szakad, mert Dumb és Dumber akármilyen segghülyék, szimpatikusak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!