A 120a (Budapest-Újszász-Szolnok) vonalon hétfőn forgalomba állt az első, emeletes KISS-motorvonat – jelentette be a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Homolya Róbert hozzátette, ez a negyedik legforgalmasabb elővárosi vonal, az itt közlekedő vonatok évente csaknem 8 millió utast szállítanak. Reményei szerint jövő év végén teljes lesz a KISS-flotta ezen a vonalon, 10 darab ilyen járművel találkozhatnak az utasok, akiknek a száma vélhetően ennek hatására tovább emelkedik majd – mondta a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója. Egyúttal jelezte,