Varga Judit a túlerőről és a pákozdi csata dicsőségéről posztolt

Régen ez volt a honvédség napja. A győzelem meg akkor lett volna stratégiai jelentőségű, ha kihasználták volna. De nem tették. Nyitva állt az út Bécsig. 1848-ben a tisztek egy része még csak fél szívvel harcolt. Azon tanakodtak, hogy van-e joguk Ausztria területére lépni. A habsburgokat és a seregeiket valahogyan sohasem zavarta határátlépés szempontjából, hogy Magyarország nem Ausztria.

Nemeskürty István világított rá miért is volt sorsdöntő ütközet a pákozdi, ami amúgy hadászati szempontból nagyon másodlagos, vagy marginális volt. A honvédtisztek a legális - király által jóváhagyott - átvezényléssel kerültek az újonnan felállított magyar honvédségbe. Amikor Jellasics hadserege betört Magyarország területére a legitim magyar honvédeket rendelték ki ellenük ez a tett az amúgy királyhű tiszteket is a honvédség mellé állította, azaz mindkét oldalon a király legális hadserege küzdött. Ez órási zavarokat okozott mindkét félnél. És a császárhű tisztikar a magyar érzelmű tagjainál azt eredményezte, hogy a megtámadott, a magyar fél mellé álljon. Ez a későbbiekben sorsdöntőnek bizonyult, mert a hadi sikereink kulcsa a profi tisztikar volt.

A politikai kultusz egyelőre megváltoztathatalan, de akit a tények érdekelnek, tudja, hogy 48-ban épp a kor ballibsijei szerveztek egy Európa nagy részére kiterjedő világforradalmi, vagy kontinentális forradalmi hullámot. A pákozdi kaszás népfelkelők és a birodalmi seregből Kossuthéknak jutó reguláris katonák természetesen nem tudhatták, hogy milyen célokat szolgál az a felkelő kormány, melynek seregébe a sors sodorta őket, vagy önkéntesek esetén a megtévesztés.

Engem világéletemben szórakoztatott ez a pákozdi csata kultusz. (Igaz, én olvasok hadtörténelmet.) Jellasics rác hordáinak ütőképességéről sokat elmond, hogy 35-40.000 főt úgy megszalajtott 25.000 főnyi kaszával-kapával felszerelt népfelkelő, hogy 200 km-t szaladtak, Bécsig. Egy komplett támadó "hadosztályát" egyetlen magyar huszárszázad állította meg. (Az olyan 70-80-szoros túlerő.) Igaz, azok regulárisok voltak. A rettentő "csata" mintegy száz-száz fő veszteséggel zárult - ebben benne vannak a sebesültek is. Talán kicsit túlspilázzák ennek a csatának a jelentőségét. Bár szó se róla, arra jó volt, hogy a Habsburgok értesültek róla, hogy nem viccelünk, és a szerb-horvát kannibál hordáik csak a fegyvertelen Délvidéken érnek el "sikereket" a fegyvertelen paraszti lakosság elleni pogromokban. Ez a Jelasics egyébként nemzeti hős arrafelé, ott áll a lovasszobra Zágrábban, mely kardját fenyegetőleg Magyarország felé nyújtotta. Aztán nemrég dél felé fordították szegény hülyét. Olyan ez, mint a román "Diadalív" Bukarestben. A franciába ugyebár a forradalmi és napóleoni háborúk győztes csatái és tábornokai vannak belevésve. A román utánzat egyelőre üres, mert román győzelmeket - a román fikciós "történetíráson" kívül - sajnálatos módon nem ismerünk. Leszámítva annak a temetőnek a megtámadását, ahol több mint száz éve halott magyar katonák fekszenek. Ott legalább kihoztak egy döntetlent.