Szlovák lap: A magyar politikusoknak nyilvánvaló intellektuális fölényük van a szlovák politikusok felett

2021. szeptember 22. 10:18

Dominik Zelinsky szociológus szerint a magyarok szilárdabb ideológiai alapokra építenek, az ujjuk köré csavarták az amerikai konzervatív kommentátorokat és még Közép-Európáról is van víziójuk.

2021. szeptember 22. 10:18
null

A szlovák konzervatívok örömmel és szervilisen tapsolnak Szijjártó Péternek – hangsúlyozta a szlovák SME felületén megjelent véleménycikkében Dominik Zelinsky szociológus. Hétfőn tartották Pozsonyban a Konzervatív Konferenciát, amely keretében főleg a V4-ből érkeztek vendégek, beleértve az olyan legmagasabb szintű politikusokat is, mint Szijjártó Péter. A publicista szerint a magyar külügyminiszter beszéde sokat elárul nemcsak a magyar, hanem a jelenlegi szlovák konzervativizmusról is.

Először is a magyar politikusoknak nyilvánvaló intellektuális fölényük van a szlovák politikusok felett – Orbán vagy Szijjártó nem olyan, mint Kollár vagy Krajniak. Szilárdabb ideológiai alapokra építenek, megtanulták a jelenlegi narratívákat meghajlítani, az ujjuk köré csavarták az amerikai konzervatív kommentátorokat és még Közép-Európáról is van víziójuk, amelyet az Európai Unió nyújtotta kényelemből egy alternatív útként tudnak felmutatni. Ezzel összefügg a második pont: a kritikátlan ragaszkodás a magyar konzervatívokhoz. A szlovák konzervatívokból bólogatók lettek – összegzi.

(Fotó: Andrej Dolezal szlovák közlekedési és építésügyi miniszter /b/ és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Ipolydamásd és a felvidéki Helemba /Chľaba/ közötti Ipoly-híd alapkőletételi ünnepségén 2021. július 2-án.MTI/Komka Péter)

Összesen 88 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luisbathhelena
2021. szeptember 23. 07:57
38-ban a 2. Bécsi donteskor (Felvidék vissza) a magyar szlovák diplomáciai tárgyaláson magyarul ment a csevely mert a szlovákok nem beszéltek az akkori diplomácia hivatalos nyelvet a franciát ellentétben Kánya Kálmán kulugyminiszterrel és a magyar kuldottseggel. Ellentétben magyarul mindegyik tudott :))
Magyarok Pásztora
2021. szeptember 22. 13:52
Ez sose volt kérdés.
ergo07
2021. szeptember 22. 12:56
Jól nézd meg, ki dicsér és annyit adj a szavára
Gyikó István
2021. szeptember 22. 12:40
Na,ebből is!megintlehetmajd haddelhadd!....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!