Most több százmilliárd forint és a Tisza Párt jövője a tét

Budapesten nagyon sok a kérdőjel, de ezen is múlhat Magyar Péter alakulatának jövőbeli sorsa.

„De az angol humort bírom. Hajrá!” – tette hozzá a miniszterelnök.

Amint arról korábban beszámoltunk, Galla Miklós nyílt levelet írt Orbán Viktornak amelyben tagadja, hogy valaha is nyilvánosan meztelenkedett volna. Mint ismert, Galla Miklóst még februárban terjesztették fel Karinthy-gyűrűre, majd a közmédia azután vonta tőle vissza a díjat, hogy kiderült, Galla a közönség előtt egy fellépésen elővette a férfiasságát, amit egyébként vállalt is, ugyanakkor azt állította, viselkedésével nem botránkoztatott meg senkit, mivel csak néhányan voltak ott az előadáson. Később aztán bocsánatot kért a történtekért, mondván, megbánta a meztelen mutatványát.
A miniszterelnök kommentben reagált.

– írta a bejegyzés alá Orbán Viktor.
Fotó: Facebook