Gulyás Gergely kijelentette,
meg fogja nézni a Gyurcsányról szóló filmet,
de nem tudja ki lesz a főszereplő. Nagyon jó színésznek kell lenni, aki képes visszaadni Gyurcsány személyiségét. Ugyanakkor azt is elmondta, liberális cenzúra van Magyarországon, miután Kálomista Gábor egy interjúban arról beszélt, hogy az Elk.rtuk című filmjét kevés moziban vetítik a premier hetében, és politikai okokból süllyesztik el az alkotást.
Karácsony Gergely jogtalan egyetemi foglalkoztatásáról Gulyás kijelentette, bízzák a jogászokra, hogy vissza kell-e fizetnie az ott kapott 25 millió forintot. Egyébként szerinte káosz, dugók, szemét és egyre rosszabb hajléktalanhelyzet jellemzi a fővárost. Úgy fogalmazott, a főpolgármester nem foglalkozik a munkájával és ez rendkívül rossz a budapestieknek. Karácsony a Miniszterelnökségen is dolgozott a baloldali kormányok alatt, de Gulyás nem tudja, mennyit keresett ott. De azt mondta, ha erre van igény és a jogszabályok lehetővé teszik, szívesen nyilvánosságra hozzák.
Gulyás Gergely a Mandiner kérdésére a német választási eredményt úgy értékelte: természetesen tiszteletben tartják az eredményt és remélik, hogy Németország továbbra is hazánk kiszámítható partnere lesz, függetlenül attól, hogy azok a politikai pártok, amelyek jó eséllyel koalíciót alakítanak, milyen véleményeket fogalmaztak meg eddig Magyarországról.
Maradjon meg a kormány akcióképessége
A veszélyhelyzet meghosszabbításáról azt mondta a miniszter, hogy azért volt rá szükség, hogy a kormány akcióképessége meglegyen, gyorsabban lehessen meghozni a döntéseket, a sürgős intézkedéseket, például a védettségi igazolvánnyal, tanítással kapcsolatban.
Az, hogy a munkáltatóknak legyen-e joga arról dönteni, hogy az oltáshoz kötik a munkavégzés lehetőségét, Gulyás Gergely elmondta, ebben nincs még döntés, de mérlegelik a lehetőséget.
A miniszter szerint a határőrizetet meg kell erősíteni, mert
jelentősen emelkedett az illegális átlépési kísérletek száma.
Ez a Belügyminisztérium feladata.
Cseh Katalin ügyéről azt mondta Gulyás Gergely, hogy az súlyos korrupciós botrány, az uniós pénzekkel való visszaélés, ami jól mutatja az ellenzék viszonyulását a korrupcióhoz, és indokolt az európai források felügyelete.
Egyelőre nem tervezik a maszkok újbóli bevezetését az iskolákban, jelentette ki a miniszter, csak akkor rendelik el, ha ez szükséges lesz. Gulyás azt is elmondta, hogy szerinte az lenne a legjobb, ha az osztályfőnöki órán lenne szexuális felvilágosítás vagy drogprevenciós felkészítés. De ha szükséges, és „változott a világ”, akkor meg kell határozni egy kört, és belátható időn belül látható lesz majd, kik végezhetnek ilyen felvilágosítást, tette hozzá.
A kormányinfó véget ért.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán