Katolikus seregszemle ateista ideológiák szorításában, a világháború küszöbén

„Innét indulnak el a plakátok, propagandairatok és csomagok százezres számokban a világ minden részébe. Az öt világrész szálai a külügyi osztályban futnak össze. Sajtóirodánkból minden nap más élő nyelven futnak ki a hírek nyolcezer külföldi újság számára. A lakáshivatalban folyik a főváros lakossága által készségesen felajánlott lakások beosztása” – számolt be a filmhíradó az 1938-as budapesti Eucharisztikus Kongresszus előkészítő munkálatairól. Annak apropóján, hogy a fővédnök kományzóné, a református Horthy Miklós katolikus felesége megtekintette az egyes irodákban zajló tevékenységet. A felvételeken már látszik a vatikáni Szent Péter bazilika baldachinos oltárának mása a Hősök terére tervezett főoltár makettjén – a helyszínen tartották a főbb programokat, ott volt a későbbi XII. Pius pápa, Eugenio Pacelli által celebrált záró szentmise is.

Százezrek imádkoztak és vonultak

Az egész rendezvény kifejezetten látványosra és impozánsra sikerült. Szántó Konrád a Katolikus Egyház Története című könyve a május 26-29 közötti programok kapcsán felidézi: a magyar fiatalság szentmiséjén a kísérőkkel együtt 300 ezren imádták az Oltáriszentséget, az áldozócsütörtök estéjén megrendezett, rakéták szín- és tűzpompájától kísért dunai szentségi körmenet felülmúlt minden eddigi katolikus megmozdulást.

„A férfiak Hősök terei éjjeli szentségimádásán 150 ezren borultak le a köztünk lakó Krisztus előtt. Május 29-én, az Eucharisztikus Világkongresszus befejező napján a Hősök terén délelőtt a pápai legátus által bemutatott szentmisén több mint félmillió ember vette magához az Oltári-szentséget. A Szentmise végén a jelenlevők a Szentatyának a világkongresszust bezáró rádiószózatát hallgatták, melyben a magyar katolikusokat s a kongresszus minden résztvevőjét a Krisztus iránti hűségre buzdította. Délután a Bazilikából kiinduló, az akkori Andrássy úton át a Hősök teréig vonuló szentséges körmeneten százezrek vettek részt.”

E napokban, a második világháború küszöbén, de már Ausztria a náci Harmadik Birodalom által való elfoglalása, az Anschluss után az egész világ Budapestre figyelt, ami kiváló alkalom volt Magyarország számára, hogy – úgymond – a szebbik arcát mutassa. De mi is az az eucharisztikus kongresszus?

A Magyar Katolikus Lexikon így fogalmaz: „Az Eucharisztia megismerését, szeretetét és tiszteletét előmozdító összejövetel. A részvétel zarándoklat jellegű, szentmisék, szentségimádások, előadások mélyítik el az eucharisztikus lelkületet. A megmozgatott terület szerint lehet nemzeti, regionális v. nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. Kezdeményezője 1874: Émilie Tamisier, aki Avignonba eucharisztikus zarándoklatot vezetett, majd P.-J. Eymard indítására 1881: Lille-ben megszervezte az első Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust.” Az eucharisztia, vagyis az oltáriszentség pedig a katolikusok hite szerint Jézus Krisztus valóságos teste és vére a kenyér és bor színei alatt.

A szekuláris állam előretörése

Valóban, a kezdeményezésnek tizenkilencedik századi gyökerei vannak, amikor az egyre szekulárisabbá váló államok, különösen is a III. Napoleon nevével fémjelzett Franciaországban világi hívő mozgalmak alakultak, kifejezetten az oltáriszentség tiszteletére. Az 1938-as kongresszus nyolcvanadik évfordulójára a Keresztény Szó című folyóiratba írt cikkében Molnár Péter felidézi: éppen az első kongresszus előtt két héttel fogadta el a francia parlament a vallásoktatás iskolákból való kitiltását tartalmazó törvényjavaslatot, a rendezvényt pedig templomi körmenet zárta, mert közterületen törvény tiltotta a vallási élet bármilyen formájú jelentkezését az állam semlegességének jegyében. Később elindult a szerzetesrendek felosztása, megregulázása, a kolostorok felszámolása is, eltörölték a kötelező vasárnapi munkaszünetet, a papokat meg szerzeteseket pedig kizárták a tanításból.

Miközben tehát a francia állam, de más európai országok is kezdték kiszorítani a mindennapokból a vallást és az egyházi személyeket, az egyik legnehezebben megfogható, ám a hit lényegét érintő jelkép felé fordultak a katolikus közösségek. „Csak az oltáriszentség nyilvános tisztelete az igazi és egyetlen orvosság az Istentől egyre inkább eltávolodó világ számára” – vallotta ez egyik alapító, Émilie-Marie Tamisier. A zarándoklatokból és lelki programokból kiforrott kongresszusok célja részben az volt, hogy

Az évtizedek során aztán a világ számos pontján tartottak eucharisztikus kongresszusokat, folyamatosan növekvő érdeklődés mellett. A NEK honlapján olvasható áttekintésből kiderül, hogy XIII. Leó pápa kérésének megfelelően, aki úgy tekintett az eucharisztiára, mint a katolikus egység rítusokon átívelő helyreállításának szentségére, a nyolcadik kongresszus Jeruzsálemben zajlott, 1893-ban. Nem sokkal később, 1910-ben a kezdeményezés „átkelt az óceánon”, és Montréalban, Kanadában szervezték meg. Egyre nőtt a külföldi küldöttségek jelentősége, a madridi (1911) és főként a bécsi (1912) kongresszusokon a közvéleményre erős hatást gyakoroltak a hatalmas méretű ünnepek és főként az impozáns eucharisztikus körmenetek – olvasható az összefoglalóban. Az események mindenütt körmenetekkel, szentmisékkel, előadásokkal és kulturális programokkal várták az érdeklődőket.

Házigazda vészterhes időkben

Chicago, Sydney, Dublin és Buenos Aires után Budapest kifejezetten vészterhes időszakban kapta meg a házigazda szerepét. A 34. eseményről kiadott emlékkönyvben foglaltak alapján azonban ez nem akadályozta meg a szervezőket abban, hogy egy valóban grandiózus ünnepet hozzanak össze. A kötet jól érzékelteti a léptéket:

„A kongresszus napjaiban Budapest templomaiban kb. 2500 szentmisét mutattak be, a gyóntatások elérték a 123 000 gyónót. A kongresszust hirdető, népszerűsítő plakátok 19 nyelven készültek, összesen 387 134 db ismertető füzetecske is készült 13 nyelven, 894 700 db, a kongresszusra készült szentképből (16 nyelven) 1 873 100 db. A kongresszusi levelezőlapok száma elérte az 1 000 000-t. Számos imafüzet és tájékoztató is megjelent. Az énekrendből 400 000 db készült. A Budapesti Forgalmi Rendről 150 000 darab térképes röpcédula tájékoztatta a közönséget. Tribünök 15 123,75 m2-nyi terjedelemben épültek, még a síkföldön lévő ülőpadok hossza 70 264 folyóméter tett ki. A városligeti tó medrében - az eső okozta tócsák átfedésére - 4650,80 m2-nyi lábrács készült, a tribünökön 14 000, a Hősök-terén és a Tómederben pedig kereken 140 000 ülőhely, kényelmes szék várta a közönséget.”

A Magyarország a második világháborúban című, 1997-es lexikon szerint Serédi Jusztinián hercegprímás javasolta (sikerrel) az 1938-as esztendőt, ennek érdekében komoly diplomáciai manőverezésbe is fogott, így ugyanis az egyházi eseményt össze lehetett kapcsolni az államalapító uralkodónk halálának 900. évfordulójára szervezett nagyszabású emlékévvel. A Vatikán még az előző adta meg a hozzájárulását ehhez. A lexikon kiemeli:

Külföldről 14 bíboros, 48 érsek és 97 püspök vett részt az eseményen, köztük Pacellin kívül még egy későbbi pápa: Giovanni Battista Montini (VI.Pál). Annak ellenére, hogy összesen mintegy félmillió zarándok érkezett, a legtöbben Lengyelországból, Olaszországból és a környező országokból, a nemzetközi helyzet miatt sokan nem mertek eljönni – vagy egyszerűen nem is jöhettek. Például a katolikus egyházzal egyre ellenségesebb viszonyba kerülő Hitler a németeket lényegében eltiltotta attól, hogy Budapestre utazzanak. Itt érdemes kitérni arra, hogy XI. Piusz pápa 1937-es enciklikájában elítélte a náci birodalom keresztényellenes lépéseit, illetve a faji alapon történő különbségtételt.

Aligha meglepő, hogy a Szovjetunió területéről sem kelhettek útra zarándokok a magyar fővárosba. Mindazonáltal a korabeli beszámolók szerint az esemény a turizmusra is jó hatást gyakorolt, a zarándokok utazási igazolvánnyal tekinthették meg Budapest főbb történelmi nevezetességeit, múzeumait, vagy csodálhatták meg az Operában Liszt Ferenc Krisztus-oratóriumát.

A náci birodalom és a Szovjetunió szorításában

Az Újkor történelmi portálon megjelent cikkében Kosztolányi Tímea rámutat: a korabeli állam fontosnak tartotta, hogy reprezentatív eszközökkel megmutathatja Magyarország történelmi múltjából fakadó vezető szerepét a régióban, amely az 1930-as évek közepén különös jelentőséggel bírt. „Németország gazdaságilag és katonailag megerősödött, a Saar-vidék visszaszerzésével és a Rajna-vidékre való bevonulásával pedig az első világháborút lezáró békerendszer megingott. Ezzel együtt fokozatosan gyengült a kisantant, ami lehetőséget kínált Magyarországnak, hogy a térségben erősebb pozíciót építsen ki a revízió érdekében.”

A budapesti kongresszus Szent Ágostontól kölcsönzött jelmondata – az Eucharisztia a szeretet köteléke – különösen kapcsolódott az akkori európai körképhez, az újabb háborúval fenyegető légkörben a kongresszus a szeretet és az egység üzenetét tolmácsolta, amely áthidalja a nemzetek és társadalmi csoportok közötti különbségeket és megvalósítja a békét. Az ünnepi felszólalásokban is visszaköszönt az eseményt körülvevő nemzetközi keret. Hlond lengyel bíboros: „Magyarország Európa közepén továbbra is bástyaként áll őrt a kommunista és keresztényellenes tanok veszélyével szemben.”

De idézhetjük az 1937. december 31-én keltezett püspökkari körlevelet is:

„Ma világszerte hajsza folyik csodaszerek után, amelyekkel népeket megmenteni, a fenyegető veszedelmeket elhárítani lehet, s nemegyszer kárhozatos kísérletek a legszentebb hagyományokat is kockáztatják. Az ököljognak éppúgy jelentkeznek szószólói, mint a lealkonyult pogányságnak bohóckodó szellemidézői, s

Meggondolatlan kísérletek, felelőtlenül tolakodó törpe vezéregyéniségek követelőzései és fenyegetőzései aggasztó bizonytalanságot okozhattak, de gyógyulást nem hoztak.”

Pozitív visszhang, nemzetközi elismerés

Vagyis a kongresszussal az egyház mind a kommunista, mind a nemzetiszocialista ideológiát vallók felé is üzent, ugyanakkor a szervezőbizottságok kifejezetten ügyeltek arra, hogy az ünnepségsorozat alapvetően teológiai és ne politikai célt szolgáljon. Így a magyar közéletre ekkor jellemző revíziós gondolatok is háttérbe szorultak, de a keresztény felekezetek közötti párbeszéd elmélyítésére is alkalmasnak bizonyult az esemény.

Fontos kiemelni, hogy alapvetően a külföldi sajtó is elismerően számolt be az eseményről, ami kétségtelenül növelte Magyarország presztízsét a világpolitikában. A következő kongresszust sokára, 1952-ben tartották Barcelonában, a második világháború előtt a budapesti találkozó volt az utolsó békés nemzetközi esemény.

Nyitókép: Fortepan/Új Ember Hetilap