Gyurcsány: Az MSZP és a Párbeszéd elrontotta a Jobbikkal a tárgyalást

2021. szeptember 25. 17:45

A DK azonban tíz nap alatt megállapodott a Jobbikkal – idézte fel Ceglédi Zoltán műsorában Gyurcsány Ferenc, aki szerint a baloldalon bizonyos tekintetben sok a gyenge harcos.

2021. szeptember 25. 17:45
null

Új műsort indított a Spirit FM Ceglédi kérdezi címmel, a politológus Ceglédi Zoltán vezetésével. Az első adás vendége Gyurcsány Ferenc volt, aki itt is megismételte korábbi Facebook-posztja mondanivalóját, miszerint Dobrev Klára nagyon vezet az előválasztáson, illetve jól szerepelnek a DK-s jelöltek is.

„A jóég tudja, hogy így marad-e, nyilván most a vetélytársaink rákapcsolnak és akkor lehet, hogy nem fog így maradni” – tette hozzá a pártelnök, aki elmondta: talán segített a DK-nak az „hype”, amit a kormánypárt kampánya jelent – ezáltal szerinte emberibbé válnák a választók számára a DK-s politikusok.

Lehet velünk szórakozni az Elkxrtuk című filmmel, de ez személyessé teszi a sztorit” – jelentette ki Gyurcsány, hozzátéve hogy

nem fogja megnézni az alkotást.

A műsor érdemi, legizgalmasabb része az ellenzéki háttértárgyalásokról szóló blokk volt. Mint korábban a 24.hu-ra hivatkozva megírtuk, a DK több ellenzéki forrás szerint is megnyerte az elmúlt hónapokat, a párt gyakorlatilag a teljes elszigeteltségből tudott kitörni a Jobbikkal kötött paktummal, és jó esélyekkel várhatta az ellenzéki előválasztást.

Minderről Gyurcsány azt mondta, hogy a DK a szocialistákkal ült le tárgyalni jó egy évvel ezelőtt. Jól is haladtak szerinte, de amikor Karácsony Gergely bejelentkezett közös miniszterelnök-jelöltnek, „akkor azt hitték, hogy ketten együtt olyan erősek lesznek, hogy nem kell velünk megállapodni”.

Elkezdtek egy tárgyalást a Jobbikkal, majdnem révbe is jutottak, mi meg ott ültünk, két szék között a pad alatt, amikor leesett a tantusz: a szocik azért mentek ki a tárgyalásból, mert valami zajlik itt a háttérben. Az utolsó napokra voltak a Jobbikkal való megállapodástól, Karácsony Gergely és Tóth Bertalan, de nem tudtak megállapodni, az MSZP és a Párbeszéd elrontotta a Jobbikkal a tárgyalást” – idézte fel Gyurcsány, aki hozzátette: ezután kezdődött el

Gyurcsány azt is elmondta, a legelején elment Fekete-Győr Andráshoz is, de a Momentum nem akarta a helyben kötendő kiskoalíciókat sem.

A volt miniszterelnököt arról is megkérdezték, mi lehet a DK sikerének titka. „Szerintem az egy tévút, hogy a Fidesz értelmezésének akarunk megfelelni, mert mi magunk ezt a harcot lelkileg nem bírjuk. Én úgy látom, hogy a mi oldalunkon e tekintetben sok a gyenge harcos” – jelentette ki Gyurcsány.

Összesen 147 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MZperXXL
2021. szeptember 26. 11:50
„Lehet velünk szórakozni az Elkxrtuk című filmmel, de ez személyessé teszi a sztorit” Nekünk, mindannyiunknak már 2002 óta személyes, mert a mi bőrünkre, zsebünkre, közérzetünkre ment már a kezdetektől fogva. Rohadnál meg minél hamarabb!
Rocktoberi
2021. szeptember 26. 09:52
Szeretném látni a moslékkoalíció vezetőinek a pofáját az újabb elvesztett választás után. Kurva erős kép lesz.
VeJoLa
2021. szeptember 26. 09:13
locska! "mi magunk ezt a harcot lelkileg nem bírjuk" - ízig-vérig az maradtál, ami vagy: a más farkával vered a csalánt, mással kapartatod ki magadnak a gesztenyét, - és megint elfogyasztanád a más pénzét.
reflex2
2021. szeptember 26. 08:45
Muszály röhögni.. Minden a forgatókönyv szerint halad. Mi pénz mehet el közben...?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!