Pallós Nikoletta, a Batthyány Lajos Alapítvány főigazgatója elmondta, hogy alapítványuk az elmúlt három évtizedben a magyar közéleti gondolkodás egyik meghatározó szereplőjévé vált, s névadójukhoz híven a nemzeti érdek útját járják.
A villa történetét Sepsey Zsófia művészettörténész ismertette. Elmondta, hogy az épületet, amelyet az egykori tulajdonosok után Lónyay-Hatvany-villának neveznek, Ybl Miklós tervezte. Az épület Lónyay Menyhért, az Andrássy-kabinet pénzügyminisztere, későbbi miniszterelnök megrendelésére készült el a Csónak utcában. Hatvany Ferenc festőművész és műgyűjtő 1915-ben megvásárolta, s beköltöztette mintegy 800 műtárgyból álló – főként festményeket, szobrokat és bútorokat tartalmazó – gyűjteményét az épületbe. A villát 1944-ben bombatalálat érte, eredeti formájában egyáltalán nem maradt meg. A villa újjáépítése 2000-ben kezdődött meg Kerényi József építészmérnök tervei alapján, a teljeskörű renoválás a külső és belső terek újjáépítését egyaránt magába foglalta. Az építkezési munkálatok alatt régészeti munkálatokat és ásatásokat végeztek a budavári telken, többek között ennek köszönhetően kerültek felszínre az egykori Aranybástya maradványai, valamint egyéb törökkori leletmaradványok is.