Demokratikus Koalíció közleménye szerint Dobrev Klára a szerdán a közigazgatásban dolgozók érdekszervezeteivel egyeztetett Gy. Németh Erzsébettel, a DK humán területekért felelős főpolgármester-helyettesével. A tárgyaláson szó esett a közigazgatás és az igazságszolgáltatás „politikai megszállásáról”, „a méltatlanul alacsony bérekről”, „a kormánnyal való párbeszéd és egyeztetés hiányáról, a sztrájkot ellehetetlenítő sztrájktörvényről, a hiányzó életpályamodellekről, és arról, hogy 2022 után milyen kormányzati döntésekre lesz szükség”. Dobrev Klára az egyeztetésen elmondta: kormányzásra készül, ehhez pedig alapvető változásokra lesz szükség a közigazgatásban:
„Fel fogjuk szabadítani az államot a fideszes pártkatonák uralma alól, hogy végre ne a lojalitás, hanem a szakmai rátermettség döntse el, ki mi lehet az államigazgatásban. Intézményről intézményre fogjuk felállítani azokat a kádereket, akik ma nem a magyar emberek, hanem Orbán Viktor érdekeit képviselik.