„A hatalom emberei megijedtek attól, hogy az emberek szombat reggel tömegesen akarják kinyilvánítani a véleményüket az előválasztáson, tömegesen kívánnak hitet tenni a változás mellett” – idézi a HVG.hu azt a közleményt, amelyet az ellenzék hat pártjának vezetői közösen írtak alá. A lap azt írja: miután az előválasztás informatikai rendszere leállt szombat délelőtt, és kiderült, hogy hétfőn folytatódhat csak a szavazás,
a szervezők arra hivatkoztak, hogy tömeges terhelés érte a rendszert.
Bizonyítékok nincsenek
A Gyurcsány Ferenc, Jakab Péter, Schmuck Erzsébet, Kanász-Nagy Máté, Fekete-Győr András, Kunhalmi Ágnes, Tóth Bertalan, Szabó Tímea, valamint Karácsony Gergely által jegyzett szöveg szerint „a Karmelita kolostor urai” támadást indítottak az informatikai rendszer ellen.
Közleményüket azonban eddig semmilyen bizonyítékkal nem támasztották alá.