„Péter! Ez az ócska színjáték” – fapadosra sikerült a Tisza-vezér legutóbbi manővere (FOTÓ)

Újabb bejegyzés miatt magyarázkodhat a Tisza-vezér.

Deák Dániel „nem hajlandó egy műsorban mutatkozni” Pulai Andrással, és minden jobboldali kollegájának is ezt javasolja.
Amint arról korábban beszámoltunk, Pulai András szerint lehet érzékenyíteni a pedofilokkal szemben, szerinte együtt lehet érezni a „pedofíliában szenvedőkkel.”
A balliberális elemző a pedofíliáról úgy fogalmazott, hogy az
egyrészt bűncselekmény, másrészt – a tudomány mai állása szerint – betegség.
A kettő együtt van jelen, ami alkalmas arra, hogy valaki akár tényalapú, akár művészi alkotásban mutassa be azt a szenvedést, amit sok pedofil átél.” Később megjegyezte: „a katolikus egyház a berkein belül ezt (a pedofíliát – a szerk.) hagyja, hogy terjedjen. Az egyház az eseteket elfedi, és nem hagyja, hogy a büntetőjog érvényesüljön”.
Deák Dániel reakciója és javaslata jobboldali kollegáinak
– írta közösségi oldalán Deák Dániel, majd hozzátette: „minden jobboldali kollegának javaslom: gondolja át, legitimálja-e ezt az egyház és vallásellenes, illetve egy normális társadalomban elfogadhatatlan gondolkodásmódot azzal, hogy leül Pulai Andrással egy asztalhoz.”
Kép forrása: YouTube