A magyar kormány azért dolgozik, hogy elérjük a célul kitűzött 5,5 százalékos gazdasági növekedést.
Ha ez sikerül, akkor 2022-ben teljesíteni tudjuk a gyermeket nevelők szja-visszatérítését, amely az Európai Bizottság szerint is hozzájárulhat a dinamikus gazdasági bővüléshez” – magyarázta a tárcavezető.
A miniszterek tájékoztatást kaptak a G20 pénzügyminiszteri és jegybankelnöki találkozó eredményéről is. Ezzel kapcsolatban a miniszter leszögezte: a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) „kétpilléres” nemzetközi adózási javaslatcsomagja még messze áll attól, ami elfogadható Magyarország számára. „Továbbra is elutasítunk minden olyan nemzetközi megoldást, amely a tisztességes adóversenyt korlátozza” – tette hozzá.
Varga Mihály beszámolt arról is, hogy a pénzügyminiszterek jóváhagyták a Bizottság által értékelt első 12 nemzeti helyreállítási terv elfogadásáról szóló tanácsi végrehajtási határozatokat, így egy lépéssel közelebb értek ahhoz, hogy ténylegesen működésbe lépjen az állam és kormányfők által egy éve elhatározott Helyreállítási és Ellenálló Képességi Eszköz (RRF).
(MTI)