Novák Katalin elmondta, mikor döntenek a harmadik oltásról

2021. július 14. 21:31

A politikus az Atv-n arról is beszélt, hogy kapott-e Orbán Viktor miniszterelnök értesítést egy Magyarország ellen induló kötelezettségszegési eljárásról.

2021. július 14. 21:31
null

A kormány nyitott a harmadik oltásra – jelentette ki Novák Katalin családügyi miniszter az atv Egyenes beszéd című műsorában. A politikus ugyanakkor kiemelte, hogy határozott állásfoglalásra van szükség a szakemberek részéről bizonyos kérdésekben, például, hogy milyen oltás kinek adható.

A kormányülést mindig azzal kezdik, hogy áttekintik a járványügyi helyzetet, meghallgatják az operatív törzs jelentését. Az egyik ilyen kérdés a harmadik oltás ügye, nemzetközileg is ez foglalkoztatja az embereket – magyarázta a miniszter. Novák Katalin elmondta azt is, hogy

a harmadik adag vakcina tekintetében  akár csütörtökön vagy pénteken döntés születhet .

Az AFP hírügynökség hírét – miszerint Orbán Viktor levelet kapott, hogy a pedofilellenes törvény miatt kötelezettségszegési eljárás indul Magyarországgal szemben – Novák Katalin úgy kommentálta, tudomása szerint nem kapott a miniszterelnöki ilyen levelet. Hozzátette, reméli, hogy Ursula von der Leyen a minden bevethető eszköz alatt legális eszközöket ért. ​

Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság nem hagyta jóvá a magyar helyreállítási tervet, kijelentette:

Bölcsődék, óvodák, Erzsébet-táborok

Novák Katalin a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzset vezeti, ennek keretében most egy gyermekpszichiátria intézet bővítést és fejlesztést végezik a János Kórházban. Arra a kérdésre, hogy gyermekpszichiáterekben hiány van, megjegyezte, hogy erről nem tárgyaltak a mai kormányülésen. A János Kórházban egy országos központot akarnak fejleszteni, kiváló szakemberekkel.

Bölcsődék fejlesztésére kormányzati pályázatokat írnak ki –

közel 3 milliárdos forrás van arra, hogy családi vagy munkahelyi bölcsődéket hozzanak létre.

Novák Katalin szerint a munkahelyi bölcsőde nem megszokott nálunk, viszont sokkal kedvezőbb feltéteket jelentene a szülőknek.

Az Erzsébet-táborok bővítéséről is döntöttek, ahol egy egyházi alapítvány felel a fejlesztésekért és a táborok lebonyolításáért. Csillebérc újra a gyerekeké lesz, ennek szimbolikus jelentősége is van – mondta Novák Katalin. Zánkán egy teljesen megújult tábor várja a gyerekeket, itt minden a gyerekekről szól.

Arra a kérdésre, hogy a pedagógusok egy hétig 25 ezer forintos utalványért vigyáznak a gyerekekre, úgy reagált, hogy hét éve jár le az Erzsébet-táborokba, és ott nem tapasztalja ezt az elégedetlenséget. A tanárok mellett egy fiatalokból álló gárda is segíti a munkát, ún. „tesók”. Zánkán szokott beszélni a pedagógusokkal, nekik hisz, ő nem hallott elégedetlenséget a részükről, sőt, jól érzik magukat a táborokban. 

„Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a gyerekek tudjanak iskolába és óvodába menni. Ha a negyedik hullám eléri az országot- amit a szakemberek valószínűsítenek – akkor is annyi könnyebbség van, hogy van védőoltás” – szögezte le Novák Katalin.

A teljes adást itt tudják megtekinteni:

 

Összesen 139 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dragstar
2021. július 15. 09:37
Ötödik mikor lesz?
Pierre
2021. július 15. 09:02
MTA-főtitkárhelyettes: a Sinopharmmal oltott idősek harmada nem védett. „Sajnos azonban mára már egyértelmű, hogy a kínai Sinopharm vakcinával oltott 60 éven felülieknek körülbelül harmadában nincs jelen a vírus elleni védelmet biztosító antitest, azaz ellenanyag. Egyébként maga a kínai gyártó is csak 59 éven aluliaknak ajánlotta ezt a vakcinát, mivel idősebbek esetében nem végeztek vizsgálatokat.” „Én immunológusként ki merem jelenteni, hogy ha nincs ellenanyag a szervezetben, akkor nincs védettség.” Arról pedig, hogy mit kellene kezdeni a sok százezer, Sinopharmmal oltott idős ember (enyhén szólva) kétséges védettségével, így vélekedett: „Először is meg kellene vizsgálni, hogy azokban az idősekben, akik jóhiszeműen beoltatták magukat a kínai vakcinával – ez több százezer ember –, van-e ellenanyag. Ezt szervezett keretek között, ingyenesen kellene tesztelni, mivel nem mindegy, hogy mit és hogyan néznek. Alapvetően a tüskefehérje elleni antitest jelenlétét kellene vizsgálni, mert csak ez biztosít kellő védelmet a vírussal szemben. Akiről kiderül, hogy nincs a szervezetében ilyen, ún. vírusneutralizáló antitest, azaz nem védett, azt újra kellene oltani, nyilván nem Sinopharmmal, hanem mRNS-alapú Pfizer vagy Moderna vakcinával.” https://hang.hu/belfold/2021/07/14/mta-fotitkarhelyettes-a-sinopharmmal-oltott-idosek-harmada-nem-vedett
Wezuv
2021. július 15. 08:44
Tetves ATV propaganda gépezet úgy állítja be a helyzetet, mint ha 25 ezerért hetente kellene dolgozniuk a tanároknak, közben e mellett rendes fizetést is kapnak! Rohadt egy bagázs!
mamarizsa
2021. július 15. 08:36
Még nem találták ki, a kommunikációs stratégiát. Pontosabban, hogy a 3. oltást hogy fogják Gyurcsányra, Sorosra, Brüsszelre. Ez a rogáni propagandaminisztérium meglehetősen lagymatag, tele langyival, hogy finoman fogalmazzak. A Tarlós bohócos kampány is milyen jól sikerült. Ha nincs mögötted okos zsidó, akkor baszhatod, mint Finkelstein annak idején..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!