A gyermekvédelmi törvény kapcsán a riporter megkérdezte, hogy számítottak-e ilyen egészen elképesztő ellenállásra. A kormányfő leszögezte, hogy már megszokták ezeket a reakciókat, a migrációnál is, a bankadónál is így volt. Kiemelte, hogy senkinek sem maradt adósa a találkozón. „Ugyan fokost bevinni nem lehet, de mindenki pontosan megkapta, ami jár neki” – jegyezte meg.
Orbán Viktor szerint a Nyugaton egy „übermensch” mentalitás uralkodik, aminek a holland miniszterelnök a tipikus példája. „Nem gondolják át, mit lehet és mit nem lehet mondani egy másik ország népéről, törvényeiről. Úgy viselkednek, mint a gyarmattartók” – foglalta össze.
Véleménye szerint „a gyerek az nem magánügy!”. Kifejtette, hogy az államnak az a dolga, hogy a neveléshez szükséges feltételeket biztosítsa, majd cáfolta a nyugati kritikát, miszerint az új törvény „homofób”. „Magyarország megvédi a homoszexuális emberek életformáját!” – jelentette ki.