Letették az esküt a magyar olimpikonok

2021. július 01. 21:13

A fogadalomtétel szövegét két ifjúsági olimpiai bajnok sportoló, az úszó Késely Ajna és a sportlövő Péni István mondta el a Nemzeti Táncszínházban rendezett ünnepségen.

2021. július 01. 21:13
null

Letette az olimpiai esküt csütörtökön Budapesten a 22 nap múlva, július 23-án kezdődő tokiói játékokon szereplő magyar csapat. Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke köszöntőjében kiemelte: ez egy páratlan olimpia lesz egy páratlan országban már csak azért is, mert a szokottól eltérően páratlan évben rendezik meg, és amely előtt öt évig tartott az olimpiai ciklus.

– utalt a koronavírus-járvány miatt Japánban bevezetett szabályokra a MOB-elnök. Kulcsár arra is emlékeztette a megjelenteket, hogy most egy 85 éves hagyománynak tettek eleget a kijutott magyar sportolók, akik többen és több sportágban képviselik a magyar színeket, mint a korábbi három ötkarikás játékokon.

– zárta szavait a MOB elsőszámú vezetője. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere azt hangsúlyozta: egy nemzet világban elfoglalt helyét nemcsak földrajzi helye, népességszáma és gazdasága határozza meg, hanem a kultúrája vagy éppen a sporteredményei is. Felhívta arra a sportolók figyelmét, hogy Tokióban nem csupán önmagukat és társaikat képviselik, hanem az egész nemzetet. Azt kívánta nekik, hogy szívvel-lélekkel és tisztességgel versenyezzenek.

Az eseményen megjelent mások mellett Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tiszteletbeli elnöke, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, valamint Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere. A rövid, színes műsorokkal tarkított ünnepség programjában szerepelt a házigazda Japánt idéző dobos előadás, a hivatalos formaruha bemutatója, illetve zenés-táncos produkció is.

(MTI)

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Madasa Hatter
2021. július 02. 10:39
mi ez a kibaszott román sárga szín a ruháinkon!!!!!!!!!!!!!!!!! Valaki rúgja már fejbe a tervezőt.
Az ajtónak támaszkodni tilos
2021. július 02. 08:33
Karácsony miért rontotta a levegőt? Egész életében aknamunkázott a magyar sportsikerek ellen.
Mich
2021. július 02. 07:05
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
Finale*
2021. július 01. 21:46
" a magyar identitás, a márka megjelenése és a rendező Japán iránti tisztelet volt a tervezőmunka során a három fő szempont. A kimonós jegyeket is felvonultató ruhadarabok a fenntarthatóság jegyében biopamutból és újrahasznosítható anyagokból készültek " Lattam a tobbit es az igazat megvallva tenyleg ez volt a legjobb .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!