Elmaradt a nemzetbiztonsági bizottság ülése

2021. július 26. 14:38

Határozatképtelen volt a kémszoftver ügyében összehívott bizottsági ülés.

2021. július 26. 14:38
null

Határozatképtelen volt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának hétfői zárt ülése, amelyen a Pegasus nevű izraeli kémszoftver magyar vonatkozása volt az egyetlen napirendi pont. A testület baloldali tagjai ettől még kérdezhették Pintér Sándor belügyminisztert a Pegasus-ügyről.

Európa, sőt a világ összes országának – amelynek fontos saját szuverenitásának megvédése – rendelkeznie kell ilyen kémszoftverrel – jelentette ki az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának hétfői zárt ülését követően Molnár Zsolt szocialista politikus, aki a testület ellenzéki tagjaival, Stummer Jánossal (Jobbik) és Ungár Péterrel (LMP) „nyolcszemközti beszélgetést” folytattak Pintér Sándor belügyminiszterrel. Ennek ellenére az ellenzéki politikusok később azt állították, hogy nem tettek fel kérdéseket a tárcavezetőnek, ugyanakkor tájékoztatták, hogy a bizottság kiszélesíti múlt héten indított belső ellenőrzését és minden, a testület által tárgyalt közbeszerzési mentesítés alóli kérelmet átvizsgálnak, továbbá arra kérték, hogy segítse belső ellenőrzésüket.

Mivel a kormánypárti képviselők nem jelentek meg a tanácskozáson, ezért Stummer János, a bizottság jobbikos elnöke bejelentette, hogy a parlament őszi ülésszakának első napján nyolc órára újra összehívja a bizottság ülését, amelyen meghallgatják a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat éves beszámolóját és ténymegállapító vizsgálatot kezdeményeznek a kémszoftver ügyében.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 137 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
XSXS
2021. július 26. 22:41
Fura, hogy sokan a Fidesz kepviseloktol varnak valaszt titkosszolgalati mukodes ugyeben. Egyik kepviselonek sincs az orrara kotve az a tudas. Olvastam itt korabban feltenni kivant kerdeseket. Azokra a kerdesekre csak a titkosszolgalatoktol, azok embereitol lehet valaszt kapni. Pl. ilyet: A kerdes szolgalati es, vagy allamtitkot erinthet, ezert valaszadasra nincs felhatalmazasom. Mindegyik kerdesre ez lesz a valasz. Ki gondolhatja komolyan, hogy egy sajto allitasra barmelyik szolgalat nyilt napot fog tartani?
cutcopy
2021. július 26. 22:15
"nem tettek fel kérdéseket a tárcavezetőnek" Akkor minek hívta el ez a sok balfaksz..
jánosbácsi
2021. július 26. 18:58
Ezzel a lépéssel egyértelművé vált, hogy a kormány lehallgatja azokat akik másképp gondolkodnak. Nem véletlenül nyert a Fidesz három alkalommal kétharmados többséggel.
Sincero
2021. július 26. 16:19
Hogyan is lehetne nemzetbiztonsági ülést tartani, amikor a hazaáruló ellenzékiek is benn ülnek a teremben? Az elhangzottakat - szelektíve - az ülés után pár perccel már Brüsszel, a BBC, a CNN világgá kürtölné!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!