Egy hét elteltével azonban párttársa, Donáth Anna éppen arról beszélt, ugyancsak az ATV műsorában 2021. július 8-án, hogy elegük lett a párbeszéd kezdeményezéséből, és konkrétumokat akarnak.
„És eljutottunk politikailag is arra a fokra, hogy már nem elég, hogy párbeszédet kezdeményezünk, hogy bekérünk ezt, bekérünk azt. Konkrétumokra van szükség. Pontosan erről beszéltem erről a parlamenti felszólalásban is, hogy elég most már a vitából” – mondta Donáth Anna annak kapcsán, hogy az Európai Parlament elfogadta a magyar kormányt elítélő nyilatkozatot.