Európa-szerte elutasítják az emberek a migrációs paktumot

A Magyar Nemzet hétfőn a Századvég Alapítványhoz tartozó Tényellenőr Kutatóintézetnek az Európa Projekt keretében 2024-ben végzett elemzéséről számolt be.

A DK miniszterelnök-jelöltje még a műsorvezetőt is félbeszakította, hogy elmondhassa a véleményét az Erzsébet-táborokban dolgozó pedagógusokról.
„Vérlázító, felháborító és a pedagógusok megalázása” – így reagált Dobrev Klára az Egyenes beszéd előző vendégeként meginterjúvolt családügyi miniszter, Novák Katalin szavaira az atv műsorában. A DK miniszterelnök-jelöltje azt szeretné, ha a pedagógusok egy miniszternek is elmondhatnák az őszinte véleményüket. Megjegyezte, nagyon sok pedagógussal beszél, és szerinte nem elégedettek a 25 ezer forintos utalvánnyal, megalázónak tartják azt.
nyilván ő is úgy indult neki a versenynek, hogy képes a legjobban elvégezni a feladatot – mondta Dobrev az IDEA Intézet elemzésére reagálva. A nemzet egyesítésére nagyon alacsony pontszámot kapott, amire úgy reagált, hogy „tekintsük ezt feladatnak”.
Dobrev Klára szerint az Unió legnagyobb kifogása az, hogy az OLAF szerint Magyarországon történik a legtöbb korrupciós ügy, valamint átláthatatlanok a viszonyok. Ez nem csak az újjáépítési alapról szól, ha Orbán nem változtat a politikáján, el fogunk esni az uniós pénzektől – jelentette ki Dobrev Klára.
A DK politikusa megerősítette, hogy 2022-ben a kormányváltást követően minél gyorsabban igyekeznek megteremteni az Euró bevezetésének feltételeit.
Az adás összefoglalóját itt tudja megtekinteni: