Hangsúlyozták, hogy a büntetés-végrehajtási szervezet a járványügyi hatóságokkal folyamatosan egyeztetve az összes szükséges intézkedést megtette és megteszi, hogy minimálisra csökkentse a kockázatot. Ennek eredményeként egyetlen intézetben sem alakultak ki gócpontok.
A fogvatartottakat a járvány kezdete óta folyamatosan tájékoztatják, plakátokon és kisfilmeken keresztül is, de a reintegrációs tisztekhez, valamint a börtönökben szolgálatot teljesítő egészségügyi szakemberekhez és pszichológusokhoz is lehet fordulni.
Több hír jelent meg arról, hogy a fogvatartottak nehezen viselték a látogatási tilalmat, de a BvOP kérdésünkre azt közölte, hogy a rabok fegyelmezetten betartották a járványügyi előírásokat és együttműködtek a személyi állománnyal.
A kapcsolattartás elősegítésére engedélyezték a Skype használatát, így az elítéltek az interneten is tudtak érintkezni családtagjaikkal, rokonaikkal. Ezen túlmenően több csomagot is fogadhattak, megnövelték a telefonálás időtartamát, illetve akinek nem állt rendelkezésére a szükséges pénzösszeg, azok számára havi háromszor 5 perc erejéig térítésmentesen biztosították a telefonhasználatot.
A nyitóképen: A 150 beteg befogadására alkalmas mobil járványügyi kórház a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet területén (fotó:MTI/Ujvári Sándor)