Baloldali antiszemitizmus
Ezután Sobotka szólt a megjelentekhez, s felhívta a figyelmet arra: habár az antiszemitizmus jelensége a legfrissebb kutatások szerint a társadalom peremén sarjadzik, ez az előítéletes világlátás voltaképpen belülről, a társadalom közepéből fakad. Azért kell ellene harcot folytatni, mert az antiszemitizmus nem csupán kirívóan kisebbség- és közösségellenes, hanem – antidemokratikus volta révén – az egész demokráciára jelent veszélyt – fogalmazott. Az osztrák házelnök a kutatások alapján rámutatott arra: az összeesküvés-elméletek hívei között nagyobb arányban vannak jelen az antiszemiták, ami sajnos kiderült az elmúlt másfél év járványhelyzetében is, erősíti továbbá az antiszemitizmust az internetes közösségi média is. Sobotka szerint fontos tapasztalat, hogy a korábbi vélekedéssel szemben az antiszemitizmus nem csak a szélsőjobboldali pártok sajátja, de erőteljesen jelen van a baloldal körében is, megdőlni látszik tehát az a tétel, hogy aki antifasiszta, az nem lehet antiszemita.
A politikus a zsidóellenességet a kávézacchoz hasonlította: mint mondta, óvatosan kell vele bánni, különben felkavarodik. Ennek tudatában szerinte a társadalom tudatformálására kell helyezni a hangsúlyt: Ausztriában az oktatásra, az emlékezetkultúrára és Izrael létének jogára fókuszálva igyekeznek tompítani a mostanában egyre harsányabb antiszemita jelenségeket.