Újabb tüntetést szervez Gődény György, de az emberek nem akarnak menni

2021. június 17. 22:46

Három hét alatt ötszázan jelentkeztetek, hogy tüntessünk a Normális Életért – panaszkodott Gődény György azért, mert hívei nem akarnak tüntetni a kánikulában. 

2021. június 17. 22:46
null

„Ez döbbenetes, a jövőnk és a gyermekeink élete ennyire nem érdekel titeket? Hétfőn a homoszexuálisok tüntettek, hogy gyermeket fogadhassanak örökbe, és erre 10 ezren mentek a parlamenthez! Ti pedig 3 hét alatt ötszázan jelentkeztetek, hogy tüntessünk a normális életért, a megkülönböztetéssel szemben, és hogy ne oltsák be a gyermekeket?!” – panaszkodott Gődény György, aki most többek között azért is szervez tüntetést, mert a kormány lehetővé tette, hogy a 12-16 éves gyerekeket is be lehessen oltani a Pfizer-vakcinával.

„Nincs szükség olyan hatalomra, ami bünteti a normális és egészséges életet, helyette pedig a betegségben lát üzletet! Várunk téged, ha eleged van a média által terjesztett politikai vírusból, amire hivatkozva tönkretesznek mindent” – áll az esemény beharnagozójában melyen csütörtökön 725-en jelezték részvételüket, és 1600-an érdeklődésüket. Gődény György azonban tízezreket vár. 

„Emberek most komolyan, hogy lehet ez, a jövőnkért és az utódainkért mozdulni sem akartok, de a lényegtelen dolgokért vagy egy focimeccs miatt rögtön az utcára mentek? Hol vannak a bátor férfiak, akik megvédik a családjaikat? Az amit velünk tesznek lassan másfél éve, csak 500 embert zavar?! Elvileg milliók utasítják el a diszkriminációt, de akkor mire vártok? Vasárnap 13 órára legalább 10 ezer embernek kell eljönni a parlamenthez, hogy mielőbb végetvessünk ennek az őrületnek!” – írta az elégedetlen vírusszkeptikus aktivista. 

Fotó: Facebook, Dr. Gődény

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Harangláb
2021. június 18. 16:59
Én ismerek néhány kretént, aki menne...hadd fertőzzék egymást...:)
confitür
2021. június 18. 11:50
Ennek a Gődénynek nem tüntetők kellenének, hanem csak egy golyó.
fabulon a bőre őre
2021. június 18. 09:10
Fordítok. Emberek, nem lesz meg az 1 % a pártomnak. Újabb 150 milliót kell majd legombolnom a választás után, nem hogy az 1,01 %-kal biztosított, de megspórolt pénzzel kiszúrjam a szemüket a tartozás miatt, és a pofájukba röhöghessek. Úgy, ahogy az államtól az EUB-vel együttműködve szerzett benapozatlan cellapénzzel fizettek az olaszliszkai életben maradóknak, mással semmivel.
fogas paduc
2021. június 18. 08:42
Tényleg nagy az Isten állatkertje.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!