Tordai Bence Áder Jánosnak szeretné adni nyolcmilliós büntetését

2021. június 04. 21:15

Tordai Bence (Párbeszéd) országgyűlési képviselő 8 milliós bírságot kapott Kövér László házelnöktől és azt szeretné, ha ez az összeg Áder János alapítványához kerülne jótékony célra.

2021. június 04. 21:15
null

„Minden jóérzésű magyar ember mély szimpátiával fogadta azt a kezdeményezést, amelyet Ön és felesége indítottak a koronavírus-járvány miatt árván maradt gyermekek megsegítésére” – kezdi Tordai Bence Áder Jánosnak írt nyílt levelében.

 

Tordai Bence megemlítette azon parlamenti javaslatát, hogy idén január 1-jétől emeljék minimum százezer forintra azoknak a gyermekeknek az árvaellátását, akiknek valamelyik aktív korú szülője a koronavírus-járványban halt meg, de ezt leszavazták. 

„Ennek ellenére továbbra is úgy gondolom, hogy az árván maradt gyermekek megsegítése kapcsán nincs helye a pártpolitikai ellentéteknek. Meggyőződésem, hogy a Regőczi István Alapítvány kiváló munkát fog végezni, ezért méltó és érdemes a támogatásra” – írja a párbeszédes képviselő. 

„Erkölcsi értelemben nyilvánvaló, hogy jogosult vagyok rendelkezni az összeg fölött, technikai értelemben azonban Kövér László házelnök tud intézkedni a támogatás átutalásáról, ezért arra kérem Köztársasági Elnök urat, hogy vegye fel a kapcsolatot az ügyben Házelnök úrral” – áll a posztban. 

Mint megírtuk, Tordai Bencét azért büntették meg 8.2 millió forintra, mert március elsején kisebb konfliktus alakult ki Tordai Bence párbeszédes képviselő és Varga Mihály pénzügyminiszter között a parlamentben, amikor Tordai egy javaslatuk támogatására akarta rábírni a pénzügyért, és ezt telefonjával akarta rögzíteni. Varga felszólalásában nehezményezte, hogy a Párbeszéd politikusa telefonjával akadályozta a munkáját, és megkérte, hogy a jövőben ne forduljon elő ilyesmi.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fila2020
2021. június 05. 17:06
Most akkor neki kell fizetnie, vagy neki fizetnek?
MrStokes
2021. június 05. 15:37
Ki az a félvér, a büdös száju ügynök mögött?
kòn bandi
2021. június 05. 10:44
Úgy néz ki mint egy majom, Úgy viselkedik mint egy majom, Mi az? (ecneb iadrot)
zakar zoltán béla
2021. június 05. 10:10
Cinizmusba fulladt teakagy!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!