Szakértő mondja el, mit ér Karácsony lektorátusi vizsgája

2021. június 09. 13:58

A főpolgármester nyelvtudása alap- és középfokú szint között lehetett vizsgázáskor.

2021. június 09. 13:58
null

A Magyar Nemzet megírta, hogy az Oktatási Hivatal (OH) nyelvvizsgáztatási akkreditációs osztályának állásfoglalása szerint Karácsony nyelvi papírja soha nem számított állami vagy államilag elismert nyelvvizsgának. Mi több, a lap több, egymástól független forrástól úgy értesült, hogy a lektorátusi vizsga nehézségi fokát tekintve semmiképpen sem ér fel a középfokú „C” típusú állami nyelvvizsga szintjével. Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Országos Nyelvoktatási és Nyelvvizsgáztatási Szakmai Egyesület elnöke például azt mondta:

az egyetemi lektorátusokon tett vizsgák a mai alap- és középfok közötti szinten lehettek.

„Az államilag akkreditált nyelvvizsgák rendszere csak 2000-ben jelent meg Magyarországon, előtte mindössze egy, a Rigó utcai nyelvvizsga létezett állami nyelvvizsgaként. Az egyetemi kari lektorátusok saját követelményrendszerekkel működtek, vagyis ahány ház, annyiféle nyelvvizsga, annyiféle szakmai színvonal. Az elvárás mindenhol különböző volt, és tulajdonképpen mérőeszköz sem volt, amivel összehasonlíthattuk volna az egyes lektorátusok tesztjeit” – magyarázta a szakember.

A lektorátusi nyelvvizsga gyakorlatilag értelmezhetetlen mai szemmel

Hozzátette: a teljesítményszintek részletes leírását tartalmazó központi európai keretrendszert is csak ugyanebben az évben, vagyis 2000-ben publikálták hivatalosan, és nagyjából 2008-tól mondható el, hogy olajozottan működik az akkreditáció. Mindebből következik, hogy egy húsz évvel ezelőtti lektorátusi (vagy akár állami) nyelvvizsga gyakorlatilag értelmezhetetlen a mostani középfokú, B2 szintű nyelvvizsgákhoz képest, sőt a vizsgáztatás eltérő szemléletmódja miatt talán összehasonlítani sem érdemes.

Karácsony vizsgabizonyítványát egyébként nem bocsátotta a lap rendelkezésére az ELTE. Adatigénylésükre közölték, hogy a hallgatók és volt hallgatók személyes adatai nem számítanak közérdekből nyilvános adatoknak, és ezt az sem befolyásolja, hogy éppenséggel Budapest jelenlegi főpolgármesteréről van szó.

Ahogy arról korábban beszámolt a Magyar Nemzet,

az OH is vizsgálódik Karácsony Gergely nyelvtudása ügyében,

mert kérdéseket vet fel, hogy állami nyelvvizsga hiányában hogyan vállalhatott 2004 és 2008 között tanársegédi, majd 2008 és 2012 között adjunktusi állást a Budapesti Corvinus Egyetemen. Az államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítvány megléte ugyanis az egyetemi szabályzat szerint feltétele volt az említett munkakörök betöltésének.

Emlékeztettek: a Karácsony nyelvtudása körüli botrány azután pattant ki, hogy a főpolgármester a The Economist brit lapnak adott interjújával komoly belpolitikai botrányt kavart. Karácsony a miniszterelnök testalkatán gúnyolódott, ezután került terítékre, hogy a főpolgármester vajon milyen fokon beszél angolul.

Kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Béna Géza
2021. június 14. 10:10
Az a nagy baj hogy olyan "emberből"akarnak miniszterelnököt faragni aki még segédmunkásnak is kevés nem hiába röhögnek rajtunk a drága barátaink , hiába no mi imádjuk a hülyéket és mindent meg teszünk hogy a félnótásoknak sikerélményük legyen!!
geyza1947
2021. június 11. 08:04
U N A L M A S !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ENNYIT TUD A FIDES6Z ????????????????????????
Béna Géza
2021. június 10. 09:39
Parasztok, nem kel a gerit ócsárolni ő csal élt a lehetőséggel, ez az eset minősíti a magyar oktatási rendszert mindent meg tettek hogy a gerinek sikerélménye legyen mellékesen kik voltak a geri felmenői csak nem valami ávós-nyílas szarházik?
Mr.Falafel
2021. június 10. 07:45
Amikor Geri "nyelvvizsgázott", már nem létezett a lektorátusi vizsga. Az első diplomámat még én is egyetemi "nyelvvizsga" mellett kaptam, de 98 után a másodikhoz már C-típusút kértek. Sőt, jogi egyetemen másoddiplomásként feltétel volt a két nyelvvizsga léte. A felvételihez csatolni kellett. Az a helyzet, hogy Gerikét régóta építi a hálózat, ezért nem kellett soha semmilyen feltételt teljesítenie. Gyakorlatilag érettségivel volt "adjuntkus" vagy aggyuntuss, mindegy, mindkettő ugyanazt jelenti: lószar. Mert, ugye, a szakdolgozatát sem lehet megtalálni, ugyanis fellelése azt eredményezhetné, hogy kiderül, plagizált. Vagyis nem ő, hanem a néger, aki írta neki. Mert, hogy ez a Karácsony nem lenne képes megírni egy szakdolgozatot, abban biztos vagyok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!