Német államminiszter: az LMBT-közösséget érintő új magyar törvény ellentmond az uniós értékeknek

2021. június 22. 10:44

Michael Roth úgy fogalmaz, hogy „nem vagyunk a középkorban”.

2021. június 22. 10:44
null

A nemrégiben elfogadott magyar törvény, amely tiltja a 18 éven aluliak körében a homoszexualitás megjelenítését és népszerűsítését, egyértelműen sérti az Európai Unió értékeit – jelentette ki a német külügyminisztérium európai ügyekért felelős államminisztere kedden Luxembourgban, az általános ügyekért felelős miniszterek egynapos találkozójára érkezve. Michael Roth azt mondta, az Európai Unió elsősorban nem egységes piac vagy valutaunió, hanem értékek közössége.

– tette hozzá. „Határozott üzenet kívánunk küldeni Magyarországnak, hogy a szexuális kisebbségekkel is tisztelettel kell bánni” – fogalmazott.    

„Európaiatlan”

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a magyar törvényt „európaiatlannak” nevezte, elfogadásáról pedig azt mondta: ilyet a 21. században nem szabad csinálni. Amit Magyaroroszág csinál, az „nagyon rossz” – mondta. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy megválassza, hogyan kíván élni, „nem vagyunk a középkorban” – hangsúlyozta. „Egy ilyen törvény nem európai, méltatlan Európához. Nincs köze az Európai Unió értékeihez” – fogalmazott. A Benelux-országok reagálni akarnak a magyar törvényre nyilatkozat kiadásával, amelyben hangsúlyozni fogják a mindenkinek kijáró tisztelet fontosságát – közölte. A luxembourgi külügyminiszter végezetül reményét fejezte ki, hogy az Európai Bizottság lépéseket fog tenni annak érdekében, hogy az európai értékeket tiszteletben tartsák. A magyar Országgyűlésben június 15-én elfogadott „pedofilellenes törvény” rendelkezik a pedofil bűncselekmények elkövetői nyilvántartásának létrehozásáról, és az iskolai szexuális felvilágosító foglalkozásokkal kapcsolatban is megfogalmaz előírásokat.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Porter Binks

Összesen 159 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mikediver
2021. július 03. 22:10
Az nem európai érték, hogy seggbe kúr egy néger, utána meg elvágja a torkod egy iszlamista.
Kettőazkilenc
2021. június 24. 19:19
Tök érdekes miféle jogokról beszélnek ezek, miért fontos, hogy a nyugati politikusok, aktivistáik a gyerekek nadrágjába nyúlkáljanak??
kitiltott
2021. június 22. 18:18
Ha majd végeztetek az Európában élő nemzeti kissebségek jogainak betartatásával akkor majd jöhetnek a férfiatlan férfiak és nőietlen nők.. Hálószoba problémái.. Addig viszont ezek a kérdések sokadlagosok ameddig egy magyar anyanyelvű gyermek titokban tanulhat magyarul.. Az Nem európaiérték hogy kimilyen szexuális irányultságra akarja rábeszélni a 18 éven aluliakat
kitiltott
2021. június 22. 18:00
Elegem van már ebből az agymenésből Nevezzük nevén a gyereket Tehát akkor Uniós érték szaros farok férfi seggben.. Ezt elkell fogadni nem lehet aztmondani hogy természetellenesen gusztustalan.. Ok milesz a következő.. Buszon fingani kötelező? Vagy szarjunk a megterített asztal közepére? Hány köcsög liberális nak van gyereke aki rábizná egy LMBTQ propagáló szaros faszú senkire a gyermekét?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!