nem történt „bunda”.
„Nem vagyok csalódott, minden mellett lehet érvelni. Nagyon fontos a racionalitás. Én el tudom azt képzelni, ha egy-egy körzetben van olyan jelölt, akinek a befutása szinte valószínűsíthető, a többiek nem fecsérlik el az erőforrásaikat, és engedik, hogy az a jelölt befusson. Ebben én nem látok nagy veszélyt, nyilvánvalóan ez nem 106 helyen fog előfordulni” – mondta, hozzátéve hogy „nem kell ebből nagy ügyet csapni, ha egy-két helyen elkerülik egymást a nagyágyúk”.
„Nem biztos, hogy ez megcsúfolása a demokráciának” – jelentette ki Magyar, aki szerint a legfontosabb kérdés a közös miniszterelnök-jelölt megtalálása, az a választás pedig kétfordulós lesz.