meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy az emberek visszataláljanak a termék saját előállításának öröméhez.
Ez sajnos kihalni látszik azáltal, hogy szinte mindent készen szerzünk be, gyárilag állítunk elő, még a gyári munkás is csak egy munkafázist ismer. Egy „tüskéskörtepálinka” elkészítése, egy beszerzett disznó feldolgozása vagy éppen a szőlőhegyi munkálkodás során azonban a végtermék is a kezünk alól kerül ki.
V. Németh Zsoltot tehát az foglalkoztatja, hogyan és mi élhetne tovább mai körülmények között a paraszti kultúrából. Szerinte ennek a gyümölcsészettől a viseletig sok terepe lehet. Mutatja motoros bőrdzsekijét, amin található díszmagyaros zsinórzat is meg cipzár is. „Az a jó, amikor nem tudod, hogy az ősiből jutott-e az ilyen termék a modernig vagy fordítva” – fogalmaz a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos.
„Huszonnegyedik órás programként át kell menteni, amit lehet, a szőlőhegyek, zárkertek világából is. Hogy ne vesszenek el készségek, ismeretek, a kisgazdálkodói életforma, a hobbikertészkedés és az ott keletkezett közösség. Ezek nélkül szegényebb az emberi lét. Fontos az is, hogy megmaradjon ez a fajta kultúrtáj. Megőrízzük eredeti termőhelyükön az őshonos gyümölcsfajtákat, mifelénk ilyen például a batulaalma, a cigányalma, a kismillió fajta körte, a vérbelű körtétől a hőbérkörtén, a bakszarkörtén át a tüskésig, azért, hogy ezeket ne csak a génbankok őrizzék. Sőt, telepítsük vissza őket, de mentsük meg a népi építészet emlékeit is” –magyarázza a fideszes politikus a Zártkert Program lényegét.
Kifejti, ahogy a vadon élő állatokat és növényeket is csak az élőhelyükkel együtt lehet megmenteni, úgy kell nekünk is a külterületükért felelős önkormányzatokkal kell összefogni. „Kerestük az okokat, miért pusztul ez a világ, a feltartóztathatatlan életmódváltáson túl. Mert hiszen az egyik szőlőhegy azért ma is prosperál, míg a másiknál azt tapasztaljuk: a szőlőkaró már egy erdőben van, mert a kert mára visszaerdősödött.”