Megdöbbentő dolgok derültek ki Kapitány Istvánról – és Magyar Péternek nem tesz jót

Összeszedtük a legfrissebb híreket a Tisza nemrég leigazolt Facebook-bajnokáról, még azt is felidéztük, miért ítéli el a januári rezsistoppot.

A DK miniszterelnök-jelöltje szerint nem lehet megengedni, hogy a hatalom arra használja fel a teljes államigazgatást és a jogszabályokat, hogy barátait és családtagjait gazdagítsa.

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) „darabokra bontását” ígérte a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje az ellenzék választási győzelme esetére szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.
Dobrev Klára azt mondta:

„Ennek a világnak fogunk 2022-ben véget vetni” – jelentette ki. Az oligarchák vagyonának zárolására tett javaslata kapcsán a politikusnak feltették a kérdést: ki az oligarcha, valamint ő és férje, Gyurcsány Ferenc annak számít-e? Az az oligarcha, aki kormányfői, miniszteri pozícióját arra használja, hogy barátait és családtagjait gazdagítsa – válaszolta Dobrev Klára. A politikus szerint vizsgálni kell azoknak a vagyonát, akik az elmúlt évek közbeszerzésein úgy jutottak milliárdokhoz, hogy rajtuk kívül nem volt más versenyző, továbbá azokét, akik túlárazással dolgoztak.
(MTI)
Fotó: MTI/Kovács Tamás