„Az Alapjogokért Központ kiemelten fontosnak tartja a gyermekek védelmét, ezért üdvözli az Országgyűlés előtt lévő pedofilellenes törvényjavaslatot, valamint azt a módosítást is, mely megóvja a kiskorúakat az agresszív homoszexuális- és genderpropagandától. A gyermeknek alkotmányos joga van a megfelelő testi, szellemi, erkölcsi fejlődéshez és nemi önazonossághoz, ezért is megdöbbentő az a merészség, mellyel a baloldal, a nyílt társadalom hálózatának hazai nyerészkedői a minap nekitámadtak az indítványnak, arra hivatkozva, hogy az sérti a gyermekjogokat.
A pedofil hajlam egyike a legundorítóbb és legvisszataszítóbb szexuális vágyaknak, ezért a kiskorúak sérelmére elkövetett pedofil bűncselekményeket méltán övezi társadalmi megvetés. A büntetőjognak ezen a területen ugyanakkor mindig van hova szigorodnia, különös tekintettel a pedofília virtuális térben való megjelenésére, az internetes pedofilhálózatok terjedésére, a gyermekpornográfiára. Minden, ezen cselekményeket még inkább kriminalizáló jogszabály-javaslatot csak üdvözölni lehet, nem csak az elkövető és elkövetés erősebb megbélyegzése miatt, de azért is, mert a gyermekeink fizikai és mentális épségéről van szó.