Spanyolország
21:002024. július 14.
Anglia

László Imre szerint a kórházak közel felét be kellene zárni

2021. június 12. 10:01

A DK egészségügyi szakembere arról beszélt az ATV-ben, hogy indokolatlanul sok kórház működik az országban, ezért a 160-ból legalább 70-et be kellene zárni.

2021. június 12. 10:01
null

A Gyurcsány kormányzat idején, 2009-ben zárták be a Schöpf-Merei Kórházat, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet és a Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézetet, amelyek hiánya a mai napig érezhető az egészségügyi szakellátásban – írja a drót.info. A Demokratikus Koalíció egészségügyi kabinetvezetője, László Imre az ATV-ben jelezte, hogy szerinte kórházbezárásokra lehet szükség. 

– mondta László Imre, a Szent Imre Kórház korábbi főorvosa, Újbuda jelenlegi polgármestere. 

A párt egészségügyi szakértője szerint tehát 60-70 kórházat kellene bezárni a jövőben.

A baloldali tervek szerint megmaradó 90 fekvőbeteg-gyógyintézetet a jelenleg működő kórházak 45 százalékának felszámolását jelentené, tehát nagyjából minden második kórházra lakat kerülne.

Gyurcsány Ferenc 2021. június 7-i parlamenti felszólalásában is kiállt korábbi terve mellett, „valóságos, progresszív, stratégiai reformnak” nevezte a fizetős egészségügy bevezetését, így vélhető, hogy az állami egészségügy helyett a magánellátásra bízna bizonyos ellátási feladatokat az ellenzék vezetője.

MTI/Kovács Attila

Összesen 119 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lőrinc51
2021. június 13. 20:46
A kórházak bezárása párhuzamosan az egészségügyi személyzet elbocsátását is jelenti ápolókkal, orvosokkal együtt. Megint elhangzik majd, hogy lehet külföldre menni? Mostanáig pedig azt mondták, hogy kevés az orvos.... Lehet, hogy magán egészségügy business fejlesztésén gondolkodnak. Már volt egy olyan javaslat is, hogy a betegek a TB egy részét magán egészségügyben költhessék el.
weljan
2021. június 13. 10:25
A kórház fogalmáról kellene beszélni. Ma már nem nevezhető kórháznak egy épület, pláne egy sok telephelyen sok épületecskében működő ingatlantömeg csak azért, mert benne ágyak vannak, melyeken betegek fekszenek. Ma a kórház olyan épület, melyben a szülészettől, andrológiától, koraszülött osztálytól a kórbonctanig az együttműködő és folyamatosan üzemelő szakmák sokasága található. E szakmák személyzete kiválóan képzett, továbbképzett, elégséges, elégedett. A kórház felszereltsége korszerű, megújuló, ellenőrzött és megfelel az országos érvényű minimumfeltételeknek. Ma nem nevezhető kórháznak egy épület, mely nem alkalmas a szűk időablakú heveny és egyúttal gyakori betegségek, mint veszélyeztető szülészeti események, szívinfarktus, stroke, balesetek, gyomor-bélrendszeri vérzéses és gyulladásos betegségek, veszélyeztető elmezavarok helyi, továbbküldés nélküli ellátására az azonnali vizsgálattól az intenzív osztályon át a kórbonctannal bezárólag. És ma egy közkórház megél a népegészségügyi feladatok méret- és költséghatékony ellátásából, nem pedig egyes részegységeinek bérbeadásából próbált a felszínen maradni. Nem kell gazsulálnia egy-egy lerobbant eszköz javításáért, pótlásáért, kórtermeinek tisztasági festéséért. Más kérdés, hogy nem a meglévő kórházépületek toldozgatása a megfelelő eljárás. Korszerű, új kórházakat kell építeni, és ezekbe áthelyezni a kiöregedett, leszolgált, korszerűsítésre is alkalmatlan épületecskékből az ellátást. Mellesleg: az épület olcsóbb, mint a berendezése.
Szerintem
2021. június 13. 07:04
Fű alatt már az is meg lehet, hogy melyik külföldi szálloda láncnak ajánlották ki. Talán már az is, hogy azoknak melyik kell és majd azok mondják meg, hogy melyik kórházakat kell bezárni.
barnabibambi
2021. június 12. 22:12
Túl sokan vannak akik az adófizető polgárok pénzéből élnek és a nullához közelít a produktumuk.Néhány példa: Miért kell egy ilyen kis országnak ennyi képviselő a parlamentbe? Túl sok a kormánytag,és a kormányt kiszolgáló apparátus! Az önkormányzati képviselők is túl sokan vannak miért? Túl sok olyan színház van amelyek nem a bevételeiből tartja fenn magát hanem az adófizető polgárok pénzén él,miért? Az állami EÜ túl sok kórházat üzemeltet holott kevesebb korszerűbb jobb EÜ ellátást tenne lehetővé miért nem oldják meg? Túl sok sport létesítmény van és ezek is az adófizető polgárok pénzén élnek,miért? A Hungaroring is az adófizető polgárok pénzén él,miért? A külhoni magyarok támogatására is túl sokat költ az állam ,miért? A Kormánytagok,és az uszály szintén az adófizető polgárok pénzén utazgatnak és az eredmény mondhatni 0,miért? Szóval a pénz szórás megy ezerrel mintha az ország olyan gazdag lenne mint Németország! Magyarország a végletekig eladósodott és szinte lehetetlen ebből az adósságcsapdából kimászni a jelenlegi trend folytatása mellett!Szóval a takarékos állam Magyarországon nem létezett és nem is fog létezni,mert nálunk az ország kifosztásának a nemzeti vagyon elherdálásának 1000 éves hagyománya van!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!