Lázár János őszintén vallott Hajdú Péternek a kegyelmi ügyről, de Novák Katalin és Magyar Péter is téma volt (VIDEÓ)
A miniszter szerint a Magyar Péter körüli felhajtás is valójában Orbán Viktorról szól.
A V4 országok közös kutatásokat indítanak a családpolitika területén, és egyeztetik a családokkal kapcsolatos döntéseiket – jelentette be Novák Katalin családügyi miniszter.
Családbarát koalíciót kötöttek a visegrádi együttműködésben részt vevő országok – nyilatkozta Novák Katalin csütörtökön az MTI-nek. A családügyi miniszter elmondta, hogy Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia szakminiszterei V4-koalíció a családért című videokonferenciát követően közös nyilatkozatot fogadnak el arról, hogy elkötelezettek a családi értékek mellett.
„Európa szívében kialakult egy olyan együttműködés, amely a családokat helyezi a középpontba. A mindannyiunkat sújtó demográfiai kihívásokra nem a migrációban keressük a választ, hanem a családok támogatásában” – fogalmazott Novák Katalin. A Visegrádi négyek megállapodtak abban, hogy egyeztetik a családokkal kapcsolatos döntéseiket, közös kutatásokat indítanak.
Novák Katalin kiemelte:
„A konferencián beszéltem a magyar gyakorlatról. Magyarországon azt támogatjuk, hogy ha valaki családban gondolkozik, akkor ez azt jelenti, tiszteli az elődeit és felelősséget érez az utódai iránt, vagyis hosszabb távon gondolkodik” – fejtette ki Novák Katalin.
A miniszter hangsúlyozta, a nőknek lehetőséget kell teremteni arra, hogy összeegyeztethessék szakmai és családi életüket, a kettő között ne kelljen választaniuk. Hozzátette: a kormány a koronavírus-járvány idején is gondol a családokra, támogatásukra az idei és a jövő évi költségvetésben egyre nagyobb összeget fordítanak. Hangsúlyozta: az összeg jövőre háromszor akkora lesz, mint 2010-ben volt.
„Bevezettük a babaváró támogatást, Magyarország legnagyobb otthonteremtési programját, július 1-től megemeljük a csecsemőgondozási díjat. 2022-től személyijövedelemadó-mentesek lesznek a 25 év alattiak, miközben a négy gyermeket nevelő édesanyák most is szja-mentességet élveznek, de említhetem a bölcsődeépítéseket is” – sorolta.
Novák Katalin beszélt a Finch-csel közös közvélemény-kutatásról, amelyből kiderült, hogy a fiatalok nem igazán tudatosak a gyermekvállalás időpontjának tervezésében. Úgy vélte, ha a hasonló irányú kutatásokat egységessé, nemzetközi szintűvé tudják tenni, akkor még hatékonyabban tudnak lépni.
„A V4-en belül figyeljük egymás jó gyakorlatait, Lengyelországban például a fiatalok már személyi jövedelemadó-mentességet élveznek, igaz, ez valamivel kevesebb kedvezményt jelent, mint ami jövő januártól Magyarországon érvényben lesz” – jegyezte meg. A konferencián felszólalva Novák Katalin leszögezte:
Mind a négy ország vallja, hogy a család kulcsfontosságú a nemzetek fennmaradásának szempontjából – mondta a miniszter.
Az online tanácskozást Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő nyitotta meg, kiemelve: a családpolitika népszerűsítése az európai uniós fórumon a Lengyelország által képviselt társadalmi politika legfontosabb eleme. Marlena Malag, a család- és szociális ügyekért felelős lengyel miniszter felszólalásában leszögezte: a V4 példáján látható, hogy a kedvezőtlen demográfiai folyamatok visszafordíthatók, ehhez azonban hosszú távú cselekvésre van szükség.
(MTI)
Borítókép: MTI/