Őszinte vallomás a korábbi MLSZ-elnöktől: a saját nevelésű fiatalok 200-300 ezres fizetésekkel elvannak
Kisteleki István szerint az NB II-ben a játékminőség nagyon alacsony és csak gyötrik egymást a csapatok.
A fővárosiak 1-0-ra verték a fehérváriakat. Az Újpest 2014 és 2018 után harmadszor nyerte el a kupát, készülhet a nemzetközi porondra.
Az Újpest FC nyerte a labdarúgó MOL Magyar Kupa 2020/21-es kiírását: a lila-fehérek hétfőn a Puskás Arénában rendezett döntőben hosszabbítás után 1-0-ra győzték le a MOL Fehérvár FC-t. A meccs hosszabbítást és két piros lapot, illetve egy gólt is hozott. A fővárosiak 2014 és 2018 után harmadszor nyerték el a kupát, és készülhetnek a nemzetközi porondra.
A találkozó egyetlen gólját Lirim Kasztrati szerezte a 101. percben, a fehérváriak ekkor már kettős emberhátrányban futballoztak. Az Újpest 2018 után hódította el újra a trófeát, összességében pedig 11. alkalommal diadalmaskodott. Sikerével az Újpest indulhat a Konferencia Liga első kiírásában. Nagy valószínűséggel a MOL Fehérvár FC is csatlakozik hozzá bajnoki másodikként vagy harmadikként, mivel
Ugyan az igazi kupadöntős hangulat messze volt, de a Puskás Aréna alsó karéjaiban helyet foglaló nézők hangja így is sokat dobott az összecsapáson, főként a koronavírus-járvány miatt alkalmazott zárt kapus mérkőzésekhez képest. A várakozásoknak megfelelően a fehérváriak irányították a játékot, az Újpest szinte csak a védekezéssel volt elfoglalva. A két csapat rendkívül gyenge első félidőt produkált egyetlen kaput eltaláló lövéssel, igaz, Ivan Petrjak próbálkozása olyan rosszul sikerült, hogy még hazaadásnak is gyenge volt.
A második félidőre valamelyest javult az iram és a játék is, az Újpest előtt adódhatott volna egy nagy lehetőség, de a Junior Tallóval szemben elkövetett, szabad szemmel egyértelműnek tűnő büntetőt nem adta meg a játékvezető. Az újpesti kispadosok el is veszítették a fejüket, az eset után egy tárgyat a pályára dobó Jovan Baosic piros, majd Michael Oenning vezetőedző sárga lapot kapott. A folytatás sem hozott helyzeteket, ugyanakkor már jóval harcosabb volt az összecsapás, amely hosszabbításba torkollott.
A ráadást a fehérváriak már emberhátrányban kezdték, mivel Adrián Rus a 90. percben megkapta második sárga lapját. Szabics Imre vezetőedző a ráadás előtt becserélte Alefet, de a brazil középpályás egy perc alatt két sárgát gyűjtött be, így mindössze hét perc után mehetett zuhanyozni, a fehérváriak pedig kilenc emberrel maradtak. Az Újpest óriási lendülettel támadta le a kettős emberhátrányban futballozó fehérváriakat és
A ráadás második felében az Újpest könnyedén eldönthette volna a találkozót, de rendre hiba csúszott a támadásokba, a fehérváriak viszont már nem tudtak helyzetbe kerülni. Az Újpest ezt megelőzően nyolc tétmeccsén volt nyeretlen a fehérváriakkal szemben, akiket legutóbb 2019 szeptemberében győzött le. A mostani bajnoki szezonban a MOL Fehérvár FC 5-1-re, 5-0-ra és 4-0-ra ütötte ki a lila-fehéreket.
(MTI)
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd