Nemzeti Sport: Kitiltották minden úszóeseményről Gyárfás Tamást

2021. május 04. 19:53

Ennek ellenére a Nemzeti Sport információi szerint Gyárfás tervezi, hogy beköltözik az úszó Eb „buborékjához” tartozó budapesti szállodába.

2021. május 04. 19:53
null

Gyárfás Tamást kitiltották minden úszóeseményről – értesült a Nemzeti Sport. Ennek értelmében gyetlen, a FINA vagy tagszövetségei által rendezett vízisporteseményre – így az egy hét múlva kezdődő Eb-re – sem léphet be az egykori magyar sportvezető.

Gyárfás korábban a FINA alelnöke is volt, és formálisan most is tagja a világszövetség vezetőségének. Ennek a tiszteletbeli tagságnak valószínűleg a júniusban esedékes tisztújítás vethet véget.

Közben áprilisban újabb meghallgatásokkal folytatódott a Fővárosi Törvényszéken Gyárfás Tamás büntetőpere, amelyben Fenyő János korábbi rivális médiavállalkozó elleni 1998-as merénylet ügyében vádolják emberölésre való felbujtással – valószínűleg ennek is köze lehet a tiltáshoz, de a FINA nem kommentálta a hírt.

Közben a sportlap megkereste Gyárfást, és frissítette a cikket.

„Egy hónappal a mandátumom lejárta előtt született meg a végrehajtó bizottság döntése, amelynek nyolc évig a tagja voltam. A FINA elnöke a Nemzetközi Úszószövetségben végzett munkámat elismerte, és hangsúlyozta, hogy csupán felfüggesztésről van szó – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Gyárfás Tamás, aki tekintettel arra, hogy a LEN gazdasági vezetője volt, az alapszabály értelmében, további négy évig a LEN Büro tagja marad. A FINA nem tiltott ki a rendezvényeiről, azt nem tudom, hogy honnan ez az információ” – mondta Gyárfás, aki olyannyira nem gondolja, hogy ki lenne tiltva bárhonnan, hogy a Nemzeti Sport információi szerint tervezi, hogy beköltözik az úszó Eb „buborékjához” tartozó budapesti szállodába.

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geyza1947
2021. május 05. 10:50
A nagy úszó karrierje igy ért véget. Egy komolyabb ember már föbe lőtte volna magát.
zakar zoltán béla
2021. május 05. 09:41
portik uszoda
még fokozza
2021. május 05. 08:19
Orbánt is kitiltjuk a meccsekről.
héttörpe
2021. május 05. 07:21
Ezt akartad, Katinka?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!