A magyar baloldal szabadságfelfogásának a maximuma, hogy mindenki élhet az utcán

„Nemrég élénk vitát váltott ki az a véleménycikk, amelyben azt taglaltam, hogy a baloldaliság nem világnézet, hanem lelki eredetű betegségek szövődménye. Alkalomadtán majd alaposabban kifejtem a témába vágó gondolataimat, hogy eloszlassam a félreértéseket, egyelőre azonban nézzünk egy szemléletes példát annak igazolására, hogy a magyarországi baloldal politikusainak viszonyulása a legtriviálisabb dolgokhoz is mennyire eltér a normálistól.

Régóta foglalkoztat a hajléktalankérdés, több riportot készítettem fedél nélküli emberekkel, az egyik testvérem pedig évekig volt hajléktalansegítő főfoglalkozásban. Ezzel persze nem azt állítom, hogy a téma tévedésmentes szakértője vagyok, mindössze annyit, hogy van némi fogalmam arról, hogy mi jelent valódi segítség ezeken az embereknek.

Azt gondolom, hogy az emberi méltóság egy védendő érték, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az ember, aki Isten képmása, ne éljen úgy, mint egy állat. Ez magában foglalja annak a biztosítását, hogy a hajléktalanok életviszonyai méltóak legyenek az emberhez.

Tényleg bódító, valamiért a metróaluljáró környékén sokkal intenzívebben érezni a nyugati értelemben vett demokrácia semmihez sem hasonlítható bukéját. Emberek fekszenek a megálló mindkét oldalán, a park különböző részein részegek kiabálnak, hol egymással, hol magukban.

Nem kizárt, hogy a baloldal ezt értette a nyugathoz való felzárkózás alatt. A Rákóczi téren állva ugyanis olyan érzése van az embernek, mintha a Gare du Nord környékén járna Brüsszelben. Már csak a román prostituáltak, a rablások és a késelések hiányoznak. Azonban egy szemernyi kétségem sincs azt illetően, hogy az említett hiányzó elemeket is beillesszék a fővárosi látképbe.

Mert még nem érkeztünk meg oda, ahova valóban vágynak a haladás magyarországi hívei. Addig pedig nem nyugszanak, amíg nem érvényesül mindenütt a szabadság.”