Karácsony: A kisföldalatti meghosszabbítása óriási lehetőség

2021. május 03. 12:55

Hamarosan elkészülnek az 1-es metróvonal korszerűsítését célzó tervek.

2021. május 03. 12:55
null

A terveket a főváros a kormánnyal együtt tudja majd megvalósítani – mondta Karácsony Gergely hétfőn, a Millenniumi Földalatti Vasút 125 évvel ezelőtti átadása alkalmából tartott budapesti rendezvényen. Karácsony Gergely a BKV Mexikói úti telephelyén tartott, online közvetített eseményen azt mondta: itt az ideje a járműcsere-program elindításának, „hamarosan elkészülnek a tervek, a műszaki dokumentáció”. Fontosnak nevezte a metróvonal fejlesztését, hogy azzal könnyen elérhető legyen az 1-es és 2-es villamos. A meghosszabbítása óriási lehetőség, hogy

Rákosrendező rozsdaövezetét „felfűzzék” a jó belvárosi kapcsolatokkal rendelkező közösségi közlekedésre

– mondta a főpolgármester.    

Az ország büszkesége

Karácsony Gergely kiemelte, a Millenniumi Földalatti Vasút Budapest és Magyarország nagy büszkesége. Amikor megépült, Budapest diktálta a tempót a többi nagyvárosnak, ugyanis ez volt a világ első villamoshajtású földalatti vasútja – emlékeztetett. Hangsúlyozta, amikor a főváros vezetése a zöld közlekedésről, a megfizethető lakhatásról és a parkok megóvásáról beszél, akkor egyszerre beszél egy 21. századi város víziójáról és követi azokat a nemzeti tradíciókat, amelyeket a dualizmus idején indítottak el az elődeink.

Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója felidézte: 125 évvel ezelőtt, 1896. május 2-án indult el a Millenniumi Földalatti Vasút, hétköznapi nevén a kisföldalatti. A kisföldalatti nemcsak a múltat jelképezi, hanem az összefogást is. Annak idején több vasúti társaság is volt, azok megegyezése is kellett ahhoz, hogy a vonal megépülhessen – mondta el. Hozzátette, a földalatti vasutat 19 hónap alatt építették meg 3,7 kilométer hosszon. Végleges, több mint 4 kilométeres hosszát 1973-ban nyerte el, akkor kerültek a felszíni állomások is a föld alá. Bolla Tibor kiemelte, a kisföldalatti nemcsak turistalátványosság, hanem fontos fővárosi közlekedési eszköz is.    

Rekonstrukció, felújítás, hosszabbítás

Közölte, azon dolgoznak, hogy megvalósuljon a vonal rekonstrukciója, a kocsik felújítása és a vonal meghosszabbítása is. A kisföldalatti egy új technikával a hagyomány értékeit megőrizve közlekedhet majd – fűzte hozzá a BKV vezetője. Bolla Tibor a rendezvény végén a Magyar Nemzeti Bank által a Millenniumi Földalatti Vasút megnyitásának 125. évfordulója alkalmából kibocsátot emlékérmét adta át Karácsony Gergelynek, Tüttő Kata főpolgármester-helyettesnek és Walter Katalinnak, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatójának.

(MTI)

MTI/Máthé Zoltán

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lendvaiildiko
2021. május 04. 09:18
Kezdeményezzünk népszavazást az 1-es földalatti meghosszabbításának megtiltására. Belegondolni is rossz abba, mennyi CO2-t eregetnek majd a levegőégbe a munkagépek és emlékeztettük Feri-Geri-t a sétáló Budapest megvalósításának fontosságára. A már meglévő földalattiban termeljenek csiperke gombát, a lejáratokba meg helyezzenek le 10-10 méhkast!
Magyarok Pásztora
2021. május 03. 18:16
Óriási lehetőség a moslékosoknak lopásra.
amca
2021. május 03. 17:06
1. jogsinélküli Kari Getzy, a híres klimavész szakértő. Jogsija sincs ! Most elképzelném , ha nem lenne O1G -nek Jogsija. Orsós Sanyi most szerezte meg . Igaz csak 8ik-ra sikerűlt,de megvan. Kari Getzy ne add fel: A szociót is el tudtad végezni.
KötőDániell
2021. május 03. 15:57
Ba, Demszky babérjaira vágyunk? :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!