Elhunyt Puhl Sándor

2021. május 20. 12:00

A legendás játékvezető 65 évet élt.

2021. május 20. 12:00
null

Hatvanöt éves korában elhunyt Puhl Sándor futballbíró, az 1994-es labdarúgó-világbajnokság döntőjének a játékvezetője.

Polgári foglalkozását bútorüzleti dolgozóként kezdte, 1993-tól az egri Domus Áruház igazgatója volt. A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának nekrológja szerint 1970-ben kezdett bíráskodni, majd már fiatalon, 1984-től működött a labdarúgó NB I-ben. Világhírre a 90-es években tett szert, nemzetközi sportpályafutásának elismeréseként a futball történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) négyszer választotta a világ legjobb játékvezetőjének 1994 és 1997 között, illetve adta át neki az ezért járó aranysípot. Ő vezette az emlékezetes brazil-olasz világbajnoki döntőt Los Angelesben 1994-ben, és három évvel később Münchenben a Dortmund-Juventus Bajnokok Ligája-döntőt is.

Puhl Sándor – aki Eger és Emőd város díszpolgára volt – 2002 és 2007 között tagja volt a FIFA játékvezetői bizottságának, 2010 óta pedig az MLSZ játékvezető bizottságának az alelnökeként dolgozott. A játékvezetőt az MLSZ saját halottjának tekinti.

(MTI)

Fotó: MTI Fotó: Németh Ferenc

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2021. május 20. 15:53
Méltán választották meg többször is a világ legjobb játékvezetőjének.
OberEnnsinnen
2021. május 20. 14:16
Puhl Sándor egy rothadt-lezüllesztett "magyar" futballvilágból képes volt a világ legjobb játékvezetőjévé válni - ez az Ő legnagyobb érdeme.
Robur
2021. május 20. 13:57
Bakker, ezt nem hittem volna.
pumuklik
2021. május 20. 13:57
Isten nyugosztalja!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!