Indiai variáns?
Tedrosz felhívta a figyelmet arra is, hogy egyes országokban, ahol korábban sikerült alacsony szinten tartani a fertőzés mértékét, jelenleg jelentősen megnőtt a fertőzöttek száma, mint például Pápua Új-Guineán. Jóllehet a 8,7 millió lakosú, földrajzilag elszigetelt Pápua Új-Guineán 2021 elejéig mindössze mintegy 900 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, ez a szám azóta a tízszeresére nőtt. A virtuális sajtótájékoztatón szintén részt vevő Jelta Wong pápua új-guineai egészségügyi miniszter szerint a mintegy 9300 fertőzött felét csak az elmúlt hónapban jegyezték fel.
A WHO beszámolt továbbá arról, hogy a „látókörébe került” a vírus egy újabb, Indiában azonosított variánsa, amelyről azonban egyelőre nem tudni, hogy kapcsolatban áll-e a fertőzöttek számának gyors növekedésével a dél-ázsiai országban. Ezt a vírustörzset 2020 végén fedezték fel két indiai államban, az esetek száma pedig azóta nő – mondta Maria Van Kerkhove, a WHO Covid-19-cel foglalkozó technikai csoportjának vezetője.
Hozzátette: a mutációk mutatnak hasonló vonásokat az eddigiekkel, fertőzőbbek lehetnek és egyes esetekben „csökkenthetik a neutralizációt, ami hatással lehet például a védőoltásra”. Van Kerkhove elmondta: szorosan együttműködnek Indiával, egyúttal hangsúlyozta: „a vakcinák továbbra is hatásosak az aggasztó variánsokkal, és különösen a súlyos tünetekkel szemben, ezt pedig fontos leszögezni”. Indiában pénteken több mint 217 ezer újabb koronavírus-fertőzöttel ismét rekordot döntött a fertőzöttek napi száma. A dél-ázsiai országban regisztrálták a második legtöbb koronavírus-fertőzöttet, szám szerint 14,3 milliót, és a fertőzéshez köthető negyedik legtöbb halálesetet, 174 308-at.
(MTI)