„Egy év semmittevés történt a híd körül. 2019 októberében előkészítve adtuk át a Lánchidat és a Blaha Lujza tér felújítását. Mostanra sokkal magasabbak a kivitelezési költségek, mint ami a mi időnkben volt. Erősen kételkedem, hogy 2023-ra a komplett híd elkészülhet, mondhatni, meg leszek lepve, ha így lesz. Ráadásul ez egy lecsupaszított projekt, hiszen a Pesti hídfői komplexum és a villamos felújításának az idejére a jövőben újra le kell majd zárni az érintett területet” – mondta hétfőn az InfoRádió InfoAréna című műsorában Tarlós István, Budapest korábbi főpolgármestere.
A Lánchíd felújítására a főváros vezetése 27 milliárd forintot irányzott elő, és a tervek szerint 2023-ra készülne el.
Tarlós István szerint a Főváros előtt komoly feladatok állnak, hisz a hídfelújítás mellett a 3-as metró középső szakaszának felújítása és a pesti rakpart átépítésének elkezdése egyszerre „igen komoly vállalás”.